2020. július 16., csütörtök

A TIKTOK MINDENT TUD RÓLAD, TEHÁT KÍNA IS MINDENT TUD RÓLAD, ÉS EBBŐL MÉG NAGY BAJ LEHET

QUBIT
Szerző: BODNÁR ZSOLT
2020.07.16.


Kétségtelen, hogy egyre nehezebb követni a közösségi platformok fejlődését. Aki tíz éve már aktívan internetezett, jó eséllyel még mindig a Facebooknál tart, esetleg van Instagramja, de azt már nem feltétlenül értette, amikor két éve kiderült, hogy a legtöbb tinédzser a Snapchatet használja. A TikTok meg aztán már végképp magas – akinek a környezetében nincsenek tizenévesek, lehet, hogy még nem is hallott róla, pedig több felhasználója van, mint az Instagramnak és a Snapchatnek együttvéve.

A TikTokon rövid videókat lehet megosztani, így leginkább vicces, táncos, tátogós-alámondós, egymást szívatós vagy más szórakoztató tartalmakat lehet találni rajta, amiket az alkalmazás algoritmusa úgy dobál fel egymás után (végtelenítve) a személyre szabott feeden, hogy a felhasználót leginkább érdeklő videók kerüljenek előre. Ez még csak nem is egy túl eredeti ötlet: a 2010-es évek közepén nagyot futott Vine gyakorlatilag ugyanerről szólt, mégis csak a TikTok bázisának ötödét, körülbelül 200 millió felhasználót tudott elérni.

A másik nagy konkurenciát, a Musical.ly nevű szolgáltatást egyszerűen felvásárolta a TikTok anyacége, a jó kínai techvállalathoz méltóan a kommunista párthoz mélyen bekötött ByteDance, amit a világ legtöbbet érő startupjának tartanak – 2020 májusában 100 milliárd dollárra értékelték a céget. 2019 végére már a második helyen állt a legtöbbször letöltött mobilappok listáján – igaz, a top 5 másik négy helyét a Facebook alkalmazásai (sorrendben: WhatsApp, Messenger, Facebook, Instagram) szerezték meg.

Bár a TikTok homályban tartja a felhasználói bázisára vonatkozó adatokat, adatelemző cégek kutatásaiból látható a platform célcsoportja: az App Ape szerint 2020 januárjában az amerikai TikTok-felhasználók 37,2 százalékát a 10 és 19 év közöttiek, 26,3 százalékát pedig a 20 és 29 év közöttiek tették ki, ezzel a harmincnál fiatalabbak aránya 63,5 százalékos...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.