2020. július 1., szerda

AZ ÉLETÜKRE, ÉS NE A HALÁLUKRA EMLÉKEZZÜNK

KOLOZSVÁRI SZALONN
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.06.30.


Bálint gazda halálát a koronavírus okozta, még ha sokan kétségbe is vonják ezt, vagy összeesküvés-elméleteket sejtenek a háttérben. Egyesek szerint a kórházban kapta el a fertőzést, mások szerint nem. Szerintem viszont sok értelme ezen már nincs vitatkozni. Egy nagyszerű ember távozott nemrégiben, az általa hagyott örökség pedig évek, évtizedek múlva is velünk lesz, ezen sem változtathat semmi. Az nem vitás, hogy Bálint gazdát politikai hovatartozástól függetlenül mindenki szerette, hasonlóan Benedek Tiborhoz, akit sajnos szintén nemrégen, borzasztóan fiatalon vitt el egy halálos kór. Lehet, hogy más-más okból, de mindkettejük tragédiája megrázta a magyar társadalmat. Benedek Tiborról nagyon kevesen tudták, hogy beteg. Az utolsó percekig tiszteletben tartották a döntését, amely szerint nem kívánt hírt csinálni a harcából. Alázatos, nagyszerű ember maradt az utolsó pillanatig: úgy ment el, ahogy élt.

Bálint gazda halála ugyanilyen tragikus, azonban én úgy hiszem, hogy semmiképpen sem szabad politikai ügyet csinálni ebből az egészből. Ezt egészen biztosan nem szeretné sem ő, sem pedig a családja. A 100 éves kertészmérnököt pár nap alatt elvitte a kór, az a kór, amely világszerte már több mint fél millió áldozatot követelt. Ezt kivédeni szinte lehetetlen volt, annak ellenére is, hogy tényleg mindent megtett maga Bálint gazda és családja is azért, hogy még évekig okozzon örömet tanácsaival a természetet szeretők táborának. Sajnos többé ezt már nem teheti meg, azonban egészen biztos vagyok abban, hogy öröksége még évtizedekig velünk marad. Maradandót alkotott, amiért több százezeren hálásak országszerte. Több generációval szerettette meg a természetet, ami nagyobb kincs, mint bármi, amit pénzért meg lehet vásárolni.

Véleményem szerint Bálint gazdára így kellene emlékezni és nem úgy, mint a járványban meghalt újabb áldozatra, akinek távozását a rendszer hiányosságai okozták. Tragédiák sajnos akkor is előfordulhatnak, ha ezek ellen tényleg mindent megteszünk. A koronavírus pedig sajnos könyörtelenül megbüntet minden apró hibát. Egy rosszul feltett szájmaszk, egy nem jól megmosott alma, vagy egy véletlenül megérintett korlát is elegendő lehet a tragédiához. Itt nem arról van szó, hogy mindenkinek rettegnie kell, rá vajon mikor csap le a koronavírus, de sajnos az idősebb korosztály képviselői számára jóval veszélyesebb lehet egy korábban megszokott séta a boltba vagy a közeli gyógyszertárba. Nem a pánikkeltés a cél, hiszen az soha nem segített eddig sem senkin, de érdemes elfogadni azt, hogy sajnos most egy olyan időszakot élünk, amikor váratlan tragédiák is megtörténhetnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.