2020. július 1., szerda

MÁR MEGLÉVŐ EGYENLŐTLENSÉGEKET MÉLYÍTETT TOVÁBB A KORONAVÍRUS MAGYARORSZÁGON

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2020.06.30.


A kijárási korlátozások két hónapig tartó időszaka is már számos meglévő egyenlőtlenség mélyülését okozta, állítja az a kutatás, amit a Friedrich Ebert Alapítvány megbízásából négy kutató, Fodor Éva, Gregor Anikó, Koltai Júlia és Kováts Eszter készített, és melyet hétfő délután mutattak be.

A reprezentatív kutatásban, melyet egy közvéleménykutató cég részvételével végeztek, 1900 embert kerestek meg május végén, és elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a járvány okozta korlátozások és változások hogyan hatottak az életükre, legyen szó akár a munkahelyükről, a családon belüli munkák elvégzéséről, illetve a gyerekek oktatásáról.

És mint a kutatásban olvasható, már ez a mintavétel a felszínre hozott több olyan problémát, melyek létezését eddig is lehetett tudni, ugyanakkor nem sok jele van annak, hogy az állam kezelni készülne ezeket.

Az egyik ilyen probléma, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű nőket a járvány gazdasági és munkaerőpiaci hatásai negatívabban érintik, mint a hasonló iskolai végzettségű férfiakat vagy éppen magasabb végzettségű nőket.

De újabb gyakorlati megerősítést kapott az a belátás is, mely szerint „fenntarthatatlan az a gondoskodási rezsim, amiben egyfelől ennyire nincs megbecsülve a gondoskodó munka, legyen bár fizetett (például az egészségügyben vagy a szociális szférában), vagy végezzék a családok otthon (gyerek-, beteg- és idősgondozás), amiben másfelől pedig az egyének ennyire magukra vannak hagyva a munkáltatókkal szemben az otthon végzett munka és a fizetett munka összeegyeztetésével kapcsolatban”.

Épp ezért a kutatók szerint a fizetett gondoskodó szakmák anyagi megbecsültsége és a gondoskodás infrastruktúrájának fejlesztése előfeltétele a családok, illetve a gondoskodó munka nemek közti egyenlőtlenségei miatt, a nők tehermentesítésének is. A kutatásban pár konkrét javaslatot is megfogalmaztak: 

- az otthon végzett fizetett gondoskodó munkát (pl. bébiszitter, takarítónő) is meg kellene jobban becsülni, illetve jogi védettségét növelni,
 
- továbbá aki tartósan kiesik a munkaerőpiacról gondoskodási feladatai miatt (akár GYES, akár idősgondozás), annak is nagyobb védettséget kellene biztosítani, például az otthonápolási díj kiterjesztésével.
 
- a küszöbön álló recesszió idején a 11 éve befagyasztott családi pótlék és GYES növelésének szegénységcsökkentő hatása lehetne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.