2020. július 21., kedd

ÉS CSAK AZOKAT BÁNTALMAZD, AKIK NEM AZT GONDOLJÁK, AMIT TE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: VOGRONICS ANDRÁS
2020.07.21.



...nem csodálkoznék, ha a nem túl távoli jövőben a Bazilikában I. Viktort keresztény királlyá koronázná a nép akaratából az anyaszentegyház, mint az elmúlt 100 év legnagyobb vezetőjét. Természetesen a Semjén Zsolt által a csillagos éjszakában benyújtott királycsináló törvényjavaslat alapján. Mesebeli lesz, az biztos.

Újra felragyog az ég, és örvendeznek majd az angyalok, és szól a sok fanfár. Mert ez már nem is király, hanem maga a mindenható. És el is érkeztünk oda, ahova ennek az országnak a szellemileg leamortizált kisebbik hányada vágyik. Az infantilizmus csúcsára, a néphülyítés legmagasabb fokára, a sötét középkor 21. századi reinkarnációjának magaslatára. És nyugodtan lehet majd szórni az igét és a kinyilatkozásokat: „Istennek legyen hála”, „Tietek lesz a mennyek országa”, miegymás.

Mert a sok példabeszéd már meg van írva, de szívesen elmagyarázzák az irányításra és útmutatásra vágyóknak, hogy merre van az előre. És ne gondolj rosszra, mert könnyen a sorosista sátánimádók között találod magad. Ne gondolkodj sokat, mert az ártalmas lehet. Elég, ha azt teszed, meg csinálod, amit mi mondunk. És ha ennek ellenére is szar minden, akkor majd azt mondjuk, hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek, testvérem!” Te elégedj meg azzal, amid van, és légy nagyon alázatos, mert a gaz, hitetlen Nyugat – ahol csak a pénz meg a paráznaság dívik – beszippant majd, mint egy fekete lyuk, és akkor onnan nem lesz már visszaút.

Szóval figyelj nagyon, legyél körültekintő, szüljél sok gyereket az Úrnak, lelkendezz, mosolyogj, és csak azokat bántalmazd, akik nem azt gondolják, vagy teszik amit te. Vagyis Mi, mármint Ti, akik csak ezt és ennyit látnak, vagy akarnak látni ebből a felettünk gomolygó grafitszürke fellegből. Mert ha ezt a bábszínházat – ha valóban létezik az Úr ott fent a mennyek országában – látja, akkor nem tudom, miért nézi karba tett kézzel, amit az ő nevében művelnek idelent a Kárpát-medence szívcsakrájában. Szóval veszélyes hely lett ez az ország, szerintem A szolgálólány meséje kel életre a szemünk előtt, de legalábbis nagyon jó úton haladunk afelé.

Úgyhogy ennél találóbb igazsággal nem is tudnám zárni soraimat: „Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” (Máté 5:3-12)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.