2020. július 27., hétfő

FIDESZES URAI VANNAK A MAGYAR SPORTSZÖVETSÉGEKNEK!

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.07.27.


Miután Szűcs Lajos, a Fidesz képviselője 3.5 milliárdos hiányt halmozott fel a Magyar Teniszszövetség élén, az elnökséggel együtt lemondott tisztségéről. Pedig a sportág kiemelt támogatást kapott, három éve már évi 4 milliárdos volt a büdzsé. A szövetség visszás gazdálkodása miatt, 2018-ban feljelentés is született, de vizsgálódott a NAV is, mert a gyanú szerint, offshore-hátterű cégekhez került állami pénz. A rendőrségi nyomozás eredménye mindeddig nem ismert, viszont a távozó Szűcs Lajos utódjáról már napok óta egyeztet a Fidesz. A friss hírek szerint, Lázár János, az Orbán-kormány korábbi kancelláriaminisztere az egyetlen jelölt, akit ma megválaszthatnak a teniszszövetség élére.

2010-es hatalomra kerülése után, az Orbán-kormány azonnal milliárdokat öntött a sportba. Az első években 100-150 milliárd vándorolt a korábban veszteséges sportszövetségekhez. Később, adó formájában évente már több száz milliárdot engedett át a kormány a látványsportra, a kiemelt sportágak is bőségesen kaptak állami támogatást. Később szinte korlátlanul és ellenőrizetlenül ömlöttek a milliárdok a sportra. És persze ahol a pénz, ott rövidesen megjelentek a fideszes politikusok is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.