2020. július 27., hétfő

HIÁBA VETIK BE AZ ÚJABB CSODAFEGYVERT A KÁPÉ ELLEN? - A FIDESZ ALATT HÁROMSZOROSÁRA NŐTT A FORGALOMBAN LEVŐ BANKJEGY

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.07.27.


Tavaly a szuperállampapírtól várták, jövőre pedig az elektronikus fizetés elfogadásának kötelezővé tételétől várják a magyarországi kápé látványos csökkenését. Nehéz persze komolynak venni a szándékot, amikor maga a kormány tesz keresztbe.

Június végére már megközelítette a hétezermilliárd(!) forintot a forgalomban levő készpénz értéke. Egy év alatt nagyobb a növekedés, mint a szuperállampapír megjelenése előtt, pedig annak egyik célja a készpénzállomány csökkentése volt. Most mintha újabb „csodatévő” tényezőben reménykedne a kormány. Jövőre az online pénztárgépet használóknak kötelező elfogadniuk a kártyás fizetést.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta, hogy jövőre a közértek, az edzőtermek, az autószervizek és az ázsiai éttermek sem utasíthatják vissza a készpénz nélkül érkezőket. Több százezerrel nőhet az elektronikus fizetést elfogadó kereskedők száma. Tállai szerint nagyjából 60 ezer vállalkozás egyelőre nem felel meg a feltételeknek, de nagy felkészülésre náluk sincs szükség.

Az idén elindult azonnali fizetési rendszer valóban jócskán megkönnyíti a készpénzmentesség terjedését. A Giro – mint bejelentette – jövőre létrehoz egy új egységes mobilfizetési alkalmazást. Szerintük ugyanis a nemzetközi példák azt mutatják, hogy az azonnali fizetési rendszerek bevezetése után akkor változik meg igazán a fogyasztók pénzügyi magatartása, és kezdik el új élethelyzetekben is használni ezt a csatornát, ha rendelkezésükre áll egy kényelmes, egyszerűen használható és széles körben elterjedt mobiltelefonos fizetési applikáció. A bankokkal már megkezdték erről az egyeztetést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.