2020. július 27., hétfő

MACSKA-EGÉR HARC: KIPROVOKÁLT BELHÁBORÚ MIATT ÁLLT FEL AZ INDEX-SZERKESZTŐSÉG

VÁLASZ ONLINE
Szerző: STUMPF ISTVÁN
2020.07.27.


Sem a kirúgott főszerkesztő, sem a tulajdonos képviselője nem akarta elveszejteni az Indexet, egyikük sem játszott a hirtelen robbanásra. Hogy ez mégis bekövetkezett, végső soron nem ezen a két emberen múlt. Az ország legolvasottabb lapjának sorsa minimum egy szinttel feljebb dőlt el...

Július 22., délelőtt 10 óra, Budapest, Móricz Zsigmond körtér. A Válasz Online szerkesztősége épp kezdené szokásos heti témaértekezletét egy kávézóban, ám napirend előtt felvetődik egy több munkatársunkhoz eljutott pletyka. Arról mégpedig, hogy Sztankóczy András – ekkor még kollégánk – az Index főszerkesztője lehet. Nevezettről mind úgy hisszük, hogy külföldön tartózkodik, mégis befut fél 11-kor, föltesszük hát neki a kérdést: igaz-e, amit városszerte pletykálnak már. „Nem tudom.” Tehát nem „nem”. Ez hideg zuhanyként éri a szerkesztőség tagjait, jó órán keresztül érvelünk, miért lenne elképesztő hiba, ha az Indexhez szegődne. A vita hevében derül ki, hogy tulajdonképpen már el is vállalt ott egy pozíciót: az igazgatótanács tagja lesz. Azaz: ekkor már az is. Mély döbbenet. Sztankóczy fél 12 körül távozik az értekezletről (ezzel váratlanul, de visszavonhatatlanul lapunktól is), nekünk pedig – sejtve, hogy a hír még aznap nyilvános lesz – arra marad időnk csupán, hogy közleményt fogalmazzunk, tisztázva, hogy semmi közünk Sztankóczy döntéséhez, mely lapunk működését semmiben nem befolyásolja. 12:15-kor, mire rövid közleményünk elkészül, már kint is van a 444-en, hogy Sztankóczy igazgatósági tag. Meg persze kint van a lényeg is. Az, amit addig mi sem tudtunk. Hogy ugyanis kirúgták az Index főszerkesztőjét.

Dull Szabolcs menesztése
be is indítja a láncreakciót, amely aztán két nap alatt, múlt péntek délre elsodorja az Indexet abban a formájában, ahogy mindenki ismerte. Csütörtökön hiába próbált egyezkedni a szerkesztőséggel a Dull Szabolcsot leváltó, a tulajdonosi jogokat gyakorló Bodolai László (valamint a vezérigazgatóvá ütött Szombathy Pál és a friss igazgatósági tag Sztankóczy), megalázó és durva másfél óra után sem sikerült dűlőre jutniuk, péntek délután jóformán a teljes szerkesztőség otthagyta a lapot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.