2020. július 24., péntek

KIVÉGEZTÉK AZ INDEXET IS, A SZERKESZTŐSÉG TAGJAI AZ ÖNKÉNY ELSŐ ELLENÁLLÓI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2020.07.24.



Voltak már tiszteletre méltó egyéni kiállások, de az Index szerkesztőségének kiállásához mérhető ellenállás még nem volt Magyarországon az Orbán-rendszer önkényével szemben. Hiába próbálják úgy beállítani, mintha a rezsimnek semmi köze nem lenne ahhoz, ami az Indexben történik, és az egy magáncégen belüli kofliktus lenne. Ez az Index elfoglalásának és kivégzésének több éve tartó folyamatának utolsó állomása. Ez annyira egy magáncég belső ügye, amennyire a Népszabadság is egy magántulajdonos döntésének következtében veszítette el létező jellegét. A sajtószabadság elleni durva támadás szemtanúi vagyunk, a legnagyobb magyar online hírportál maradék szabadságát számolják fel azokkal az aljas eszközökkel, amelyeket már megszokhattunk.

Az Index szerkesztősége az első olyan közösség, amely kiállt az elvei, a sajtószabadság és általában véve a szabadság mellett, és szolidaritást vállalt egymással. Dull Szabolcs személyében egy olyan főszerkesztő mellett tudtak kiállni, aki maga is jó példát mutatott, nem kötött elvtelen alkut, nem az állása, az egzisztenciája, a pénze volt a fontos, hanem a szabadság, az igazság, a függetlenség és az önállóság. Ez a szellemiség pedig olyan közösséggé kovácsolta az Index szerkesztőségét, amely Orbán 2010-es államcsínye óta, amikor megpuccsolta a jogállamot és megdöntötte az alkotmányos rendet, elsőként tudott lemondani az egzisztenciális érdekről, a különféle számításokról, megfontolásokról, s nem keresett semmi hamis és hazug indokot arra, hogy behódoljon a diktatúrának.

Voltak még a parlamenti ellenzéknek is fellángolásai, de ők azonnal visszasomfordoltak a rendszer keretei közé, amikor az ellenállás vagy a pénz és az egzisztencia között kellett választani, és kiváló érzékkel válastzották mindig az árulást, az elvtelenséget, a hazudozást, a képmutatást és mindenek előtt a pénzt. Az Index újságíróinak határozott, egyértelmű kiállása, majd szinte egy emberként való felmondása és távozása példátlan a magyar ugaron, amelyen Orbán mindig számíthatott a szoliodaritás hiányára, a megalkuvásra és az elvtelenségre, legrosszabb esetben az egzisztenciális érdekre. Ha Magyarországon 2010 óta így viselkednének a tanárok, az orvosok, a belügyesek, s mindenekelőtt az újságírók a többi médiumnál, akkor Orbán már csak kaberétréfákban emlegetett nevetséges bohóc lenne, aki azt képzelte, hogy kisajátíthatja az országot, a magántulajdonaként bánhat a köz pénzével, és egy gázszerelő haverja nevén lophatja el a köz pénzét. Hahahaha. S azt képzelte, hogy mindenkin átléphet, mindenki jogait korlátozhatja, a szabadságot felszámolhatja, akár még a világ egyik legjobb egyetemét is elüldözheti. Hahahaha. Hogy kepzelhette ezt?

Úgy, hogy az Index újságíróinak mostani demonstratív ellenállását leszámítva, soha senki nem mutatott sem szolidaritást, sem elvszerűséget, sem a szabadság, sem az igazság szeretetét, néhány tiszteletre méltó, általában lehülyézett embert leszámítva. Az Index munkatársainak magatartásának villanófényében nagyon kínos lehet a Klubrádió, a Népszava, a 168 Óra és leginkább az ATV munkatársának lenni, mert mindennél viulágosabban mutatta meg, hogy milyen békés átmenettel helyeztek Orbán felügyelete, kontrollja alá ellenzékinek mondott vagy hitt médiumokat, ahonnan távoztak önként vagy nem önként azok, akik nem voltak hajlandóak eljátszani azt, mintha semmi nem történne, mintha nem lehetne tudni, mit jelent az, ha az Orbánnak kampányoló Németh Sándor, az Orbán által pénzelt Köves Slomó végrehajtó emberei lesznek, vagy mit jelent az, amikor Obán pénzén élnek és amúgy azt sem lehet tudni, hogy léteznek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.