2020. július 24., péntek

MI, SZABADSÁGHARCOSOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: PÁVEL MELINDA
2020.07.24.


Nagyon sokan és sokszor idézik Orbán hajdani beszédeinek egy-egy részletét, amelyek mind arra mutatnak rá, mennyire másként mutatkozott hajdanában, többnyire hatalmas változáson ment keresztül, ígéretes fiatal politikusból vén szörnyeteggé lett. Mindazt, amit hajdan meggyőzően képviselt, a szöges ellentétére fordította, olyannyira, hogy ez már felfoghatatlan, ebből már csak azt a következtetést lehet levonni, hogy vagy az egyik volt hamis, vagy a másik, esetleg valamilyen abszurd magyarázatot lehetne rá találni, például, hogy menet közben kicserélték titokzatos háttérhatalmak egy nekik megfelelő hasonmásra, az igazi Orbán pedig valahol egy föld alatti titkos börtönben senyved láncra verve.

Nekem is beleégett a memóriámba egy részlet, egy mondat, amely fölött mások talán elsiklottak, még csak azt sem mondom, hogy történelmi jelentőségű, nem is mondott azóta soha olyat, ami arra utalna, hogy mégsem úgy gondolta, mégis, engem pont az a mondat ütött szíven, azt nem tudom neki elfelejteni. Felcsúton építettek egy óvodát, amelynek az átadó ünnepségén természetesen ott volt a miniszterelnök is, sőt, beszédet is mondott, amelyben kifejtette, hogy Felcsúton jobb minőségű emberek élnek, akik megérdemlik, hogy jó körülmények között éljenek. Nem fűzte hozzá, hogy másutt bezzeg nem így van, de nem is volt szükség rá, ebben a mondatban az is benne volt.

Nem tudom, készült-e valaha olyan tanulmány, amely azzal foglalkozik, hogyan változott a felcsútiak életszínvonala az utóbbi évtizedekben, pedig nagyon szívesen olvasnék róla, vannak-e ott közmunkások például. Amit tudni lehet, az is sokat elárul: az ország leggazdagabb faluja, a költségvetést elsősorban az ott adózó helyi vállalkozók gazdagítják, az ott élő mintegy másfél ezer ember számára az összes létező komfort a rendelkezésre áll, a röntgennel felszerelt fogorvosi rendelőtől kezdve a színes helyi újságig. Az lenne csoda, ha nem így lenne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése