2020. július 24., péntek

A CIGÁNYTÁBOR NEM AZ ÉGBE MEGY - ATTÓL SZÉP A NEMZET, HOGY SOKSZÍNŰ

168 ÓRA
Szerző: DALIA LÁSZLÓ
2020.07.24.


Immár a múlté a cserdi csoda, ahogy hajdan elneveztem a Bogdán László által teremtett világot, a baranyai cigányfalut, amely a semmiből emelkedett ki. Az országosan ismert polgármester a múlt héten felakasztotta magát. Alig több, mint egy hónappal a 46. születésnapja után.

Nem tudom, mi történt. Állítólag délután 3-kor még beszélt valakivel telefonon, azután hazament. Ám sosem ért haza, az egyik önkormányzati épületben találták meg másnap hajnalban. Nem hagyott levelet. És mindez egy ünnepség előtt történt. A hűtőházat avatták volna, amit évek óta tervezett, számtalan hivatallal és politikussal kellett harcolni, mert a mostani kurzus nem nagyon szerette. És végre, többhetes csúszás után a berendezés is megérkezett Olaszországból.

Persze, a cserdi csodából nyomok maradnak majd, többek között a felújított, fürdőszobás házak, és az előttük parkoló autók. A pécsi, szentlőrinci üzemekben, a vasútnál és a helesfai Boróka öregotthonban dolgozó cigány emberek sem mondanak fel holnap, s a szakiskolákban, gimnáziumokban jóra, jelesre vizsgázó gyerekek sem a putriban végzik már. Ám a falu már sosem lesz az, ami volt, a polgármestere, a kapitánya nélkül sodródik majd egy ellenséges világban. Nem lesz, aki új és új tacepaókat ragaszt ki a falra, és az utcán megállítja a gyerekeket, hogy kikérdezze őket, hanyasra feleltek, és hétvégéken nem beszélget a szüleikkel az élet nagy dolgairól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.