2020. július 16., csütörtök

MIÉRT ANNYIRA JELLEMZŐ A MAMAHOTEL? - A KSH MEGMAGYARÁZZA A HELYZETET

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: AZ ÉN PÉNZEM
2020.07.15.


A 18–34 éves magyarok 62 százaléka még a szüleivel él, miközben ez az arány 2005-ben is „csak” 50 százalék volt – derül ki a KSH friss kiadványából. A statisztikusok igyekeztek feltérképezni a jelenség okait is. Érdekes módon a lakásárakról nem ejtenek szót.


A magyar fiatalok a KSH tájékoztatója szerint (ezt teljes terjedelmében itt nézheti meg) átlagosan 27 évesen hagyják el a szülői házat. Ez határozott javulásnak tűnik, hiszen 2005 és 2010 között 27,8-ről 28-ra nőtt a szárnybontási életkor. Ezt követően csökkenni kezdett, az utóbbi két évben pedig alig változott. Az uniós tagállamok közül 2005 és 2019 között Horvátországban nőtt leginkább (30,1-ről 31,8-re), Luxemburgban csökkent a legnagyobb mértékben (26,5-ről 20,1-re) ez az életkor.

Az északi országokban a KSH okfejtése szerint hamarabb kezdenek el dolgozni a fiatalok, így az anyagi függetlenedés útjára is korábban lépnek. Közben a dél-európai országokban gyakori, hogy a felnőtt korú gyermekek csak a házasságkötést követően hagyják el a szülői házat. A fiatalok Svédországban költöznek el a legkorábban, Horvátországban a legkésőbb a szüleiktől.

Luxemburg kivételével valamennyi uniós tagországban a férfiak költöznek el később a szüleiktől. Magyarországon a férfiak átlagosan 28,5 évesen hagyták el a szülői otthont, 2,7 évvel idősebben, mint a nők. A magyarországi elköltözési életkor a férfiaknál és a nőknél is magasabb az uniós átlagnál (ez a férfiaknál 26,9, a nőknél 25 év)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.