2020. július 9., csütörtök

MILYEN NEMZETI ÖNBECSÜLÉS? HÁNYINGER LESZ AZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.07.09.



Akkor hát tegyünk pontot ennek a gyönyörű napnak a végére is, mert nem szeretem a félmunkát. Önbecsülésbe fojtott jó estét kívánok! Folytatom is onnan, ahol reggel abbahagytam, ameddig az elvtársak eldöntik, hogy a környező országok nem túl bizalomgerjesztő fertőzőttségi adatait figyelembe véve, milyen szigorúbb intézkedések bevezetését tartják indokoltnak. Az is lehet, hogy Országos Cecília néni fájó hiányát már nem kell sokáig elviselnünk? Ki tudja. Egyrészt menő, hogy ezeknek a szigorító intézkedéseknek a meghozatalához nem kell feltétlenül amagyaremberek véleménye, nemzeti konzultáció nélkül is menni fog. Másrészt kérdezném, hogy a baráti Szerbiából – ahol az Orbán-barát államvezetés széthazudta a járványügyi statisztikákat, vagyis ahol valójában tombol a járvány, ahol a belgrádiakat újabb kijárási korlátozásokkal fenyegetik, és ahol második napja ezrek tüntetnek az Orbán-barát Vučić elnök és a szerb kormány penetráns járványkezelése ellen – még mindig szabadon jöhetnek a polgárok csak azért, mert csak? Lehet, hogy félreértettem a magyar emberek egészsége iránti verejtékes kormányzati aggodalmat, mert akkor csak jöjjenek bátran.

Amúgy tökre örülök, hogy a magyar kormánypártnak már a kormányinfó szintjén is forog a gyomra és fel vannak háborodva módfelett a legnagyobb titokban hazahurcolt, Kaleta nevű bukott perui nagykövet pedofíliában tocsogó ügye fölött. Fantasztikus dolognak tartom, hogy a kormány – Gulyás Gergely szerint – foglalkozott a Kaleta-ügy kapcsán a gyermekvédelem helyzetével is (bár tudom, hogy amit ők egyszer megvédenek, az aztán meg van védve), és ezzel párhuzamosan megállapították, hogy a gyomorforgató cselekmény a lehető legszigorúbb ítéletért kiált. Mindazonáltal sajnálom, hogy erőteljesen megkésett az undorodási fázis, már ha emlékszik még valaki arra, hogy onnan indult a pártállami média vergődése, hogy Kaletát Gyurcsányék nevezték ki először diplomatának. És még tegnap is ott tartottak, hogy az MTI Kaleta személyiségi jogait védte egy ellenzéki képviselőtől...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.