2020. július 25., szombat

ORBÁN ÉS A LIBERNYÁKOK

KANADAI MAGYAR HÍRLAPP ONLINE
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.07.24.


Ezeket a libernyákokat, akikkel vitatkoznom kellett, elviszem a hátamon. Ezt mondta Orbán Viktor pénteken reggel, szokásos rádióinterjújában. A libernyákok gyűlölnek bennünket, tette hozzá a miniszterelnök, mert nem akarjuk beengedni a Balkánon keresztül érkező menekülteket, ráadásul egy Soros György nevű magyar áll mögöttük. Azt nem mondta Orbán, hogy a libernyákok ajvékolnak, de akinek úgy tetszik, belegondolhatja azt is.

Most nem kezdünk el szörnyűlködni azon, hogy Orbán Viktor 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé egyik alelnöke volt. Nyilván nem azért, mert kényszerítették erre, vélhetően önszántából, saját akaratából vállalta el a tisztséget. Mint ahogy arra sem kényszerítette senki, hogy a Fidesz frakció élén kivonuljon az Antall József által meghirdetett Trianon megemlékezésről, és volt idő, amikor még azt hirdette, hogy bár az olaj keletről jön, a szabadság nyugatról érkezik.

Jó, nem ma volt mindez, évtizedekkel ezelőtt, azóta sokat változott a világ, miért épp Orbán maradt volna az, akinek egykor mutatta magát. Mára odáig jutott, hogy ott is ellenséget lát, ahol nincs, az egykori barátok és szövetségesek vállon elvihető libernyákokká silányultak. Még szerencse, hogy a miniszterelnöknek nagy és erős a válla, amin persze nem kell csodálkozni, mert ugyanebben az interjúban azt is elárulta, hogy volt katona, valamint a fél életét öltözőkben és edzőtáborokban töltötte, bírja a kiképzést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.