2020. július 25., szombat

EGYENES HÁTTAL, FELEMELT FEJJEL ÁLDOZTAK FEL MINDENT, TÍZEZREN SIRATTÁK ŐKET

24.HU
Szerző: KERNER ZSOLT
2020.07.25.



  A Sándor-palota és a Karmelita Kolostor 
  előtti tér sűrűn tele emberekkel. Még azt 
  sem lehet megmondani fiatalból, öregből, 
  szegényből, gazdagból, fővárosiból vagy 
  vidékiből van-e több. Mindenkiből több 
  van. Hosszú sorokban vonultak végig 
  Budán, egy teljesen átlagos óbudai 
  irodaépülettől egészen a magyar hatalom 
  csúcsáig, Orbán Viktor irodájáig. 
  Körülbelül tízezer ember. Ők mind azért 
  mentek ki tüntetni, mert az Index jó újság 
  volt.

Ha egyenként megkérdezné őket bárki,
  elmondanák, hogy nem mindig volt jó   újság az Index, mert sokszor nem értettek vele egyet, sok volt az elütés, állandóan magukról írtak, vagy felsorolnák a tucatnyi más, összességében lényegtelen kifogás bármelyikét. De ha az Index nem lett volna jó újság, nem ment volna ki tízezer ember a temetésére.

Azért ment ki ennyi ember búcsúzni, mert amellett, hogy az Index jó újság volt, az indexes újságírók mindennél látványosabban mutatták be, hogy milyen emberek. Magyarországon maszatolás van, most és általában is. A saját magát utcai harcosnak nevező miniszterelnök vezette hatalom a háttérből, név nélkül, sunyin ásta meg egy újság sírját, hogy az ott dolgozó esetenként szemüveges, sokszor béna, gyakran libernyák értelmiségiek egyszerre álljanak fel és mondják azt, hogy nem. Nem ez lesz. Nem mennek bele abba, hogy valaki játsszon az ő munkájukkal, hogy gerinc nélküli emberek kenjenek el egyenes életeket és karriereket.


Nem a Momentum miatt ment ki ennyi ember tüntetni, és nem is jó, hogy a Momentum hívta őket oda. Nem volt ez jó tüntetés és nem voltak jók a beszédek. Nem pártnak kellett volna megszerveznie, és nem azoknak az embereknek kellett volna felszólalniuk, akik minden más tüntetésen is felszólalnak. De más nem volt ott, csak ők. Csak a Momentum volt ott, hogy megszervezze ezt a tüntetést, megtette úgyis, hogy valószínűleg ők is tudják, ez így nincs jól.

A tüntetők egy része is tudta, hogy ez nem jó így. El is indultak szép sorban haza a beszédek alatt. Nem azért jöttek ki, hogy politikusok beszédeit hallgassák, hanem azért, hogy megmutassák, az Index egy jó újság volt. És nem csak jó újság, hanem fontos is. Olyan kulturális ikonja Magyarországnak, amelyből történelmi és kulturális okok miatt nem lesz már másik.

De az, ami az Index környékén történt, és az, amit ezen a tüntetésen láthattunk, megmutat nekünk valamit a magyar közállapotokról. Nagyjából annyit, hogy ez nincs jól így. Az önkormányzati választás némi feloldozást adhatott az ellenzéknek, amely tíz hosszú évnyi folyamatos vereség után végre nyert valamit. Az elmúlt pár súlyosan nyomasztó hónap viszont megmutatta, ez aztán nem oldott meg semmit Magyarország problémáiból.

Közben újságból sincs már sok, sőt, egyre kevesebb van. És egyre kevesebb embernek kell egyre nagyobb feladatot megoldania, egyre nyomasztóbb felelősséggel. Nincs ez így jól...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.