2020. július 27., hétfő

SETÉT JENŐ: NEM LEHET MINDENKIBŐL CARAMEL. DE ÉN PÉLDÁUL JÓ VAGYOK SZOCIÁLIS MUNKÁBAN. EZÉRT CSINÁLOM EZT

24.HU
Szerző: CSERI PÉTER
2020.07.27.


Nem hiszem, hogy a roma értelmiségiek, közéleti szereplők sorsszerűen hajlamosabbak lennének önként eldobni maguktól az életet – nyilatkozta a 24.hu-nak Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, akit Bogdán László öngyilkossága után arról kérdeztünk, van-e külön terhe annak, ha valakit kisebbségi politikusként érnek súlyos bírálatok, olykor rágalmak, mocskolódások. Az Idetartozunk Egyesület vezetője attól tart, hogy – épp a váratlansága és látszólagos megmagyarázhatatlansága okán – a cserdi polgármester halálával kapcsolatban mindenféle megalapozatlan összeesküvés-elméletek, legendák születnek majd.

Idén januárban – mások mellett – együtt kapott Raoul Wallenberg-díjat Bogdán Lászlóval. Utána találkozott még vele?

Nem voltunk személyes kapcsolatban, a januári díjátadón ismerkedtünk össze. Sem előtte, sem utána nem találkoztunk.

Van ennek bármilyen különleges oka?

Nincs, egyszerűen így alakult az életünk.

De azért követte, amit ő Cserdiben létrehozott?

Persze. Mindig is azt gondoltam róla, hogy nagy szükség van olyan típusú vezetőkre, mint ő. Akik romaként lettek sikeres polgármesterek.

Az országos szintű közéleti megnyilvánulásait is figyelte?

Igen, és több esetben sem értettem egyet vele.

Nem emlékszem, hogy nyilvánosan bírálta volna Bogdán Lászlót.

Nem is emlékezhet, mert soha nem tettem ilyet. Sokkal fontosabbnak tartottam, hogy ő egy sikeres roma településvezető, semmint elméleti vitákba bonyolódjak vele a nyilvánosság előtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.