2020. augusztus 19., szerda

A SPORTKLUBOK TAO-KALAPOZÁSÁT NEM AKASZTOTTA MEG A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY

MFOR.HU
Szerző: SZÉKELY SAROLTA
2020.08.19.


Miközben a gazdaság és az élet is hónapokra leállt a koronavírus-járvány hazai megjelenése után, a sportszervezetek TAO-gyűjtési folyamatát nem akasztotta meg a pandémia.

Soha nem látott módon és mértékben bolygatta meg az élet minden területét idén a koronavírus-járvány, ám van egy szegmens, ahol látszólag minden rendben zajlott. Vagy, ha voltak is nehézségek, azok nem igazán mutatkoznak meg a számokon, amelyeket összegyűjtöttünk a sportági szakszövetségek oldaláról. Ez pedig a sportfejlesztési álmok és a hozzájuk szükséges támogatás beszerzése.

Igaz, a kormány a sport területét sem hagyta figyelmen kívül, amikor gazdaságmentő intézkedéseket kellett hozni, melyekkel a járvány negatív gazdasági hatásait igyekezett ellensúlyozni. Mint arról mi is beszámoltunk, az Orbán-kormány engedélyezte, hogy az eddigi (30-70 százalékos támogatási mértékű) szabályokkal ellentétben sportcélú ingatlanberuházással és üzemeltetéssel, az utánpótlás-neveléssel, versenyeztetéssel, személyi jellegű ráfordításokkal, képzési feladatokkal összefüggő költségek 100 százalékát finanszírozzák TAO-támogatásból.

Szintén a TAO-támogatásokat érintő módosítás volt, hogy miközben a közös teherviselés jegyében extraadót vetett ki a kormány a bankokra, annak felét már előre felpántlikázta. A pénzintézeteknek lehetőségük volt, hogy a fizetendő extrasarc felével TAO-címén a választott sportszervezet sportfejlesztési programját támogassák...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.