2020. augusztus 30., vasárnap

AMI ORBÁN VIKTORNAK A FOCISTADION, ERDOGANNAK A MECSET

MÉRCE
Szerző: BILLAY GÁBOR
2020.08.30.


Egy hónappal azután, hogy múzeumból mecsetté alakították a Hagia Sophiát, most egy újabb döntés értelmében hasonló sorsra jut az eredetileg bizánci – templomnak épült, majd mecsetként használt – Kariye múzeum is. Recep Tayyip Erdogan török elnök politikájába ugyan teljes mértékben beleillik ez a lépés, ugyanakkor sok török úgy látja, semmi szükség egy újabb mecsetre.

A 2002 óta kormányon lévő konzervatív AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) jó ideje próbálja felszámolni az ország szekuláris berendezkedését, a Hagia Sophia nem egyedi eset. A középkorban a Bizáncot elfoglaló oszmán törökök a templomoknak egy jelentős részét mecsetté alakították, majd a szekuláris Török Köztársaságot kikiáltó Kemal Atatürk ezen épületeknek többségét múzeummá alakította, ezzel arra utalva, hogy a hódító Oszmán-birodalom ideje lejárt, helyette pedig megalakult a szekuláris török állam, amelyben keresztény és muszlim egyenjogú állampolgár. Majd jött az ezredfordulón az AKP és az Oszmán-birodalom rehabilitálása, aminek részeként nem egy ilyen, eredetileg templomnak épült múzeumot állítottak vissza mecsetté.

Az első 2011-ben az Isztambulhoz közel eső Iznik városában található -izniki- Hagia Sophia volt, az épület, ahol a második niceai zsinatot is tartották. Ezt követte a Trabzon városában található Hagia Sophia, amit 2013-ban alakítottak múzeumból mecsetté. Az AKP 2013 és 2018 között összesen háromezer új mecsetet építtetett, ugyanezen időszak alatt azonban mindösszesen ötven könyvtárat, amiből jól látszik, mi is a fontossági sorrend.
Ennek a politikának köszönhetően Törökországban jelenleg több tucat olyan falu található, ahol mecsetből több is van, iskola azonban egy sem.

A mecsetépítési láz egyébként Törökország legnagyobb vallási kisebbségét, az aleviket nagyon zavarja, jelenleg országszerte több száz olyan, teljes mértékben alevik által lakott falu van, ahol mecset található, ugyanakkor dzemevi – azaz alevi kegyhely – nincs. Jó példája ennek a Canakkale tartományban található Denizgöründü falu, ahol az egyetlen szunnita muszlim lakos a mecsetbe kihelyezett imám, aki a mecset tizenöt évvel ezelőtti átadása óta annak egyetlen állandó látogatója. A kormány erőlködése ellenére azonban a török társadalom nemhogy vallásosabb nem lett, de Erdogan alatt pont, hogy csökkent a vallásos törökök száma...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.