2020. augusztus 4., kedd

AZ INFLÁCIÓ HAJTJA AZ ARANY ÁRÁT - NEM VÉLETLENÜL KERESIK A NEMESFÉMEKET A BEFEKTETŐK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.08.03.



Történelmi csúcsra ért az arany ára, de elemzők szerint ez még nem a vége. A nemesfémet hajtja az amerikai gazdaságpolitika, de újabban persze a vírus okozta válság is.

Megközelítette a 2000 dollárt, és ezzel történelmi magasságba ért az arany ára a múlt héten a nemzetközi piacokon, és július 31-én 1975,87 dolláron zárta a heti kereskedést. A sárga nemesfém ára már hosszabb ideje erősödött, január óta 29 százalékkal növekedett az értéke. Kézenfekvő lenne a koronavírus-járvány okozta gazdasági bizonytalanságnak tulajdonítani az emelkedést, de minden jel arra mutat, hogy az csak felgyorsította.

Az arany hagyományosan biztos menedéknek számít a befektetők számára, az elemzők többsége pedig egyetért abban, hogy noha a múlt hónapi megugrás mögött a pandémia mellett az amerikai-kínai politikai feszültség is sejthető, ennél fontosabb azonban az amerikai állampapírok immár tartósan alacsony hozama, a dollár gyengesége, és nem utolsósorban a bankokkal szemben ismét erősödő bizalmatlanság.

Mint a New York Times rámutatott, egy 1000 főt bevonó felmérés szerint az amerikaiak körülbelül fele komolyan gondolkodik az aranyvásárlásról, minden hat megkérdezettből pedig egy már befektetett aranyba vagy más nemesfémekbe. Nem csoda, hogy az ezüst is 28 százalékkal drágult idén, és hétéves csúcsot ért el az ára...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.