2020. augusztus 9., vasárnap

ELTETTEK 9 MILLIÁRD KÖZPÉNZT, MAJD VIETNAMIAKHOZ KERÜLVE KÖDDÉ VÁLTAK

G7.HU
Szerző: FABÓK BÁLINT
2020.08.08.


Tavaly augusztusban ugyanazon a napon egyszerre három budapesti színház is tulajdonost váltott. Az egymástól látszólag független színházak új tulajdonosai egyaránt a legnépszerűbb vietnami családnevet, a Nguyent viselik (a vietnamiak nagyjából 40 százalékát hívják így). A három színház az elmúlt évek nagy nyertese volt: az állam milliárdokkal támogatta őket, évi sok százmilliós bevételükkel pedig számos olyan ismert színházat is lenyomtak, mint a Centrál, a Katona vagy az Örkény.

Ezt a három színházat azonban jóformán nem ismerte senki sem. Ahogy korábban bemutattuk, számos jel szerint – két további színházzal együtt* – a tao-rendszer kijátszására hozták őket létre: kiskapukat kihasználva vagy egyenesen több százezres nézőszámokat blöffölve érték el, hogy szert tegyenek sok milliárdos állami támogatásra. A hálózat országosan a leginkább támogatott színházak közé tartozott.

Az öt színház számos ponton kötődött egymáshoz: többségük ugyanarra a címre volt bejegyezve, ugyanaz az ember készítette el beszámolóikat, honlapjaik olykor szó szerint megegyeztek, és mindnyájan kötődtek a színházi élet egyik ismert alakjához, Megyeri Lászlóhoz, akinek kulcsszerepe volt a színházak finanszírozását megreformáló tao-rendszer megalkotásában.

Aztán amikor a kormány visszaélésekre hivatkozva felszámolta a tao-rendszert 2018-ban, a csaló hálózatnak is befellegzett. Míg 2017-ben még 3,4 milliárd forint volt papíron a bevételük, 2018-ban 94 százalékkal, 190 millióra csökkent. Például az egyik színház állítólagos forgalma 836 millió forintról 3 millióra zuhant. Mivel azonban a tao-rendszer utófinanszírozású, a 2017-es hivatalos jegybevételük után még mintegy 940 millió forint támogatást be tudtak gyűjteni. A tao-rendszer közel tízéves fennállása alatt az öt cégből álló hálózat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.