2020. augusztus 25., kedd

NEM, A RETTEGÉS VALÓBAN NEM MEGOLDÁS, DE UGYANEZ IGAZ A TUDATLANSÁGRA IS

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.08.25.


Nem tudom, mi történt az utóbbi időben, de igencsak úgy tűnik, hogy idehaza is egyre inkább terjed az a feltételezés, hogy a koronavírus egyfajta hoax, az nem is létezik, vagy ha létezik, akkor sem veszélyes, hiszen az csak olyan, mint egy gyenge influenza. Ez a vélekedés már a járvány elején is felütötte a fejét, aztán jött Olaszország és az ott haldokló betegekről készült felvételek bejárták a világsajtót. A szkeptikusok többsége elnémult, talán megkérdőjelezte saját hitét is. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, pláne nem itthon. A lombardiai képeket elfeledtük, és azzal szembesültünk, hogy az úgymond riogatás ellenére Magyarországon alig járt látható pusztítással a járvány. Hogy ez szerencse – szerintem az -, vagy megfelelő kormányzati intézkedések hatása, az sokak számára a mai napig fennálló kérdés. Talán soha sem fogjuk megtudni, mi is a valódi oka annak, hogy ennyire kevés eset volt csak idehaza.

A gond azonban az, hogy ezzel visszatértek a szkeptikusok is, akik Youtube-on tevékenykedő állítólagos orvosoktól és egyéb zseniktől tájékozódnak, megkérdőjelezve a járvány súlyosságát. Azon persze lehet vitatkozni, hogy mennyire is halálos a koronavírus és mennyire szükségesek az egyes intézkedések. Nem azt mondom, hogy mindent el kell hinni kérdés nélkül, hiszen sajnos a WHO is számtalan hibát követett el a járvány kirobbanása óta, azonban első számú forrásként a WHO-ra és a CDC-re kellene hagyatkozni, nem pedig holmi Youtube-on nyomuló önjelölt celeborvosokra. A koronavírus nyilvánvalóan létezik – nem, azt nem a 5G okozza –, de az a mai napig kérdéses, hogy mennyire súlyos valójában.

Nem tudni annak hosszútávú hatásait, mint ahogy azt sem, hogy miért pusztít egyes területeken, és miért nem pusztít más területeken. Azt sem tudni, hogy elsősorban miért az időseknél okoz súlyos tüneteket, és azt sem, hogy a fiatalok miért védettebbek. Egy sor olyan kérdés van még előttünk, amely megválaszolásra vár, ezért a szkepticizmus érthető és elfogadható, de véleményem szerint az nem, hogy már a járvány puszta létét is megkérdőjelezzék sokan. Ha cikkben írunk a járványról azonnal pánikkeltéssel vádolnak, vírusrettegőnek állítanak be. Sőt, már azt is látom, hogy ha valaki helyesnek gondolja a kormány egyes intézkedéseit, akkor azonnal Orbán-fanatikussá válik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.