2020. augusztus 7., péntek

PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZETEK: EZ NEM IGAZI BÉREMELÉS, A KORMÁNY HAZUDIK A TANÁROKNAK

MÉRCE
Szerző: KOVÁCS BLANKA
2020.08.07.


...Abban a PSZ és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is egyetért, hogy valódi béremelésnek inkább azt lehetne tekinteni, ha a pedagógusok bértábláját újra a minimálbérhez kötnék. 2014-ben ugyanis elszakították a vetítési alapot a minimálbértől, amellyel a PSZ szerint 10 havi bért vett el a kormány a pedagógusoktól, a PDSZ szerint pedig havonta több mint 100 ezerrel keresnek így kevesebbet a tanárok.

A PSZ korábban már többször is kijelentette, hogy a 2020. július 1-től járó 10 százalékos ágazati szakmai pótlék nem tekinthető béremelésnek, ezzel csak azt ismeri el a kormány, hogy a pedagógus életpályamodell csődöt mondott.

A szakszervezet továbbra is várja Bódis József, az Emmi egykori államtitkára 2019. márciusában tett ígéretének betartását, az egyszeri 30 százalékos béremelést.

A PSZ felhívta az oktatási kormányzat figyelmét a Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi jelentésében megfogalmazottokra is. Eszerint hazánkban a közoktatásban dolgozók átlagos bére a felsőfokú végzettséggel rendelkezők átlagbérének 64 százaléka.

„Ma ott tartunk, hogy egy 8 általánost végzett iskolaőrnek magasabb lesz a bére, mint egy pályakezdő egyetemet végzett pedagógusnak” – jegyezte meg a PSZ.

Hozzátették, látszik, hogy az idén érettségiző gimnazisták is tudják, mennyire nem becsülik meg a pedagógusokat, ezért nem is vonzza őket a pálya: mintegy 35 százalékkal kevesebb hallgatót (6418 fő) vettek fel pedagógusképzésre, mint 2010-ben, miközben 2025-ben több mint 6000 pedagógus kolléga tölti be a 65. életévét.

„Ki marad a pályán ekkora megbecsülés mellett? Ki fogja tanítani a jövő nemzedékét?
” – Tette fel a kérdést a PSZ.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a közleményében úgy fogalmazott:

Idén csak egy bruttó 10%-os ágazati szakmai pótlékot vezettek be, amely nem képezi a jubileumi jutalom alapját és bármikor megvonható. Ez a pótlék messze nem kompenzálja az eddigi elvonásokat. Rétvári kommunikációja tehát azon kívül, hogy megtéveszti a közvéleményt, a pedagógusok ellen hangolja a nyilvánosságot” – jelentette ki a PDSZ.

A szakszervezet ezért követeli, hogy fizessék ki tisztességesen – visszamenőleg
is – az illetményrendszer bevezetése előtt megígért, de elmaradt béreket, és
hagyják abba a nemlétező fizetésemelésekről folyó méltatlan hazudozást. Emellett azt is kérik, hogy igazítsák a pedagógus-illetményrendszert a minimálbérhez, és emeljék meg a béreket a közalkalmazotti illetménytábla szerinti garantált illetmények alapján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.