2020. augusztus 27., csütörtök

VILÁGTÜKÖR: EZERÉVES BEFEKTETÉS - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2020.08.27.


Budapest-Belgrád, majd Peking. Beutazta a távot a Financial Times munkatársa. A Deutsche Welle nem feledkezett el Szijjártó hajókázásáról sem.

A kínaiak által kezdeményezett, jövőbeli Budapest-Belgrád vasútvonalon haladva írta meg blogját Perspektíva Budapestről címmel Kester Eddy, a Financial Times, és sok egyéb nemzetközi, elsősorban amerikai sajtóorgánum volt budapesti tudósítója. Ellentmondásos projektnek tartja, mert ugyan javarészt a kínaiak állják a költségeket, de Magyarországnak is sokba kerül. Száz, ha nem ezer év kell majd ahhoz, hogy megtérüljön a befektetés. A projektet szorgalmazó magyar kormány azt állíltja, hogy az eddigi 8 óra helyett feleannyi időbe, mindössze négy órába telik majd eljutni a célállomásig. Megjegyzi, ez nem lesz nehéz, mert jelenleg kb. 50 km/h sebességgel haladnak a vonatok ezen a szakaszon. Az is feltűnt neki, hogy ha találkozott is egykét tehervonattal, harmaduk üres vagonokkal közlekedett. Márpedig a Budapest-Belgrád vasútvonal célja a kínai áruszállítás lenne. A projektet titkosan kezeli a magyar kormány, de mint kiderült a szerbekből épp ugyanolyan reménytelen bármit kihúzni, mint amilyen nehéz lenne – mondjuk - az észak-koreai emberjogi minisztériumtól. Az út első szakaszán – ameddig nem kellett buszra szállni – 8 utassal zötyögött a blog szerzője. A bécsi vonatozás nyújtotta látványt aligha lehet ferencvárosi, csöppet sem szívet gyönyörködtető képekkel összevetni – jegyzi meg. S eközben 50 km-t megtéve látta az első teherszállítmányt. Ha elkészül a Budapest-Belgrád vasútvonal, akkor feltehetően nagyobb lesz a forgalom, hisz a nyugat-európai fogyasztók remélhetőleg áhítják majd az olcsó kínai árut.

Ó, ó, ó, Vakáció!

A magyar uralkodó elitről ír a Deutsche Welle Vakáció külföldön és luxus yachtok címmel. „Több Balaton, kevesebb Adria” - adta ki a nyári menetrendet a magyaroknak Orbán Viktor, és minden jel szerint ő és belső köre tartja be a legkevésbé a figyelmeztetést. Persze előtte gyorsan kiposztolt egy balatoni nyaralós fotót a közösségi hálóra. S utal a cikk az Átlátszó oknyomozó cikkére illetve egy horvát lapra, amelyek szerint Szijjártó Péter és Orbán Viktor sem tartja magára nézve kötelezőnek az általuk kihirdetett megszívlelendő korlátozást. S mindketten persze arról papolnak, hogy ez magánéleti szféra, nincs joga senkinek bírálni őket. A helyzetüket továbbsúlyosbítja, hogy a szóbanforgó jacht bizonyára a kormányzati pályázatokon elnyert pénzekből van. Fizetéséből aligha futná Szijjártónak egy ilyen luxus útra, ráadásul korrupció-ellenes törvényt sértett, ha azt ajándékként fogadta el. De a külügyminiszter nem volt hajlandó bevallani, mit kóstált a tengeri kiruccanás. Ugyanilyen botrányok veszik körül Orbánt foci utazásai okán, merthogy többnyire magángépen utazik, amire meghívást kap, s mint mondja, nem közpénzből fedezi kiadásait. Már hogy ne menne abból, hisz Orbán barátai és hűbéresei kormányzati pályázatok elnyerésével tesznek szert olyan kisebb-nagyobb összegekre, amelyekből, mondjuk például, egy magán repülőgépet lehet venni. De Rogán Antalt is szóba hozza a cikk, aki luxus helikopteren közlekedett otthona és egy celeb menyegzője között. Semjénnel és Lázárral folytatja a sort, de mindhiába – állapítja meg a cikk, mert nincs következményük ezeknek a botrányoknak. Egy, nem sok, de még annyi sem ütötte meg a bokáját a dorbézolás miatt. Post-kommunista maffiaállam ez – konstatálja Magyar Bálint a lapnak nyilatkozva. Miközben Orbán törvénytisztelőnek állítja be magát, valójában fütyül a törvényekre. Az ország lakosságának harmadát, akik szegények, ugyancsak irritálja luxus életvitele, amiben Putyin orosz elnök mintáját követi: a magyar kormányfőnek is van egy kijáró embere, egy strómanja, mint amilyen a pixisből mára kiesett Simicska Lajos volt egykoron. Helyére persze azóta mások léptek.

Fű alatt


S a jachtról is dolgozó Szijjártó szájából különösen hangzott az, amiről a Bloomberg is beszámolt, miszerint kirúgja azt a diplomatát, aki home office-ban dolgozik. Ilyen játékot nem játszunk. Vagy aki mégis, az hamar a minisztériumon kívül találja magát – idézte a külügyminiszter Facebook-bejegyzését a nagyköveti értekezletről szóló amerikai tudósítás. Ezek után nem csoda, ha arra szólítják fel, hogy akkor magának is mondjon fel. Végül a cikk nyomatékosítja, hogy Magyarországon szinte alig vizsgálja ki az uralkodó elit korrupciós ügyeit a legfőbb ügyész, aminek kézenfekvő magyarázata, hogy Orbán egyik leghűbb embere.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.