2020. szeptember 28., hétfő

A HAT LEGIDEGESÍTŐBB DOLOG TÖRÖKORSZÁGBAN

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2020.09.28.


Minden országban akadnak idegesítő dolgok, ami persze nem azt jelenti, hogy az ember ne szeretne ott élni, csak hát a hétköznapokhoz ezek is hozzátartoznak. Most a Törökországban élő Mercedes szedte össze azt a hat dolgot, ami őt a legjobban zavarj
a.

„1. A szabályok teljes ignorálása

Törökországban valahogy mindenki elvárja, hogy a szabályok hozzá és az ő kívánalmaihoz igazodjanak.

Ha nem igazodnak, akkor írják át, csinálják máshogy, tegyenek kivételt, oldják meg, és közben a többségben fel sem merül, hogy talán egyszer-egyszer neki kellene a törvényekhez, szabályokhoz igazodnia, legalább minimálisan, hanem szívesebben veri a tam-tamot az adott hivatalban vagy bárhol másutt felháborodva, aminek az eredménye az, hogy standard szabályok alapján működő dolgok, amiknek mindenhol egyformának kellene lennie városról-városra változnak, teljesen összezavarva mindenkit.

Mivel emiatt hiába nézed meg, hogy mi kell az adott ügyintézéshez, mire odajutsz ott helyben kiderül, hogy az nem is kellett volna, hanem helyette egy másik dolog kell, de csak neked, csak most, ha elmész ide meg oda, akkor gyorsan megoldják egy teljesen másik papírral, amiről fogalmad sincs, hogy hogyan működik és konkrétan mire való. És ez mindenhol így működik bármit is próbálnál elintézni.

2. A kapcsolatrendszer

Törökországban lényegében minden az ismeretségen múlik. A munkakereséstől kezdve bármilyen ügy megoldásáig. Ha nincs ismeretség, akkor a legtöbb ügy, megoldandó feladat vagy kétszer drágábban (ha külföldi vagy, akkor eleve háromszor drágábban) vagy kétszer lassabban vagy soha nem fog elkészülni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.