2020. szeptember 19., szombat

A HÍRESEN LAZA SVÉD JÁRVÁNYKEZELÉS AZ ELSŐ HULLÁM IDEJÉN SZIGORÚBB VOLT A MOSTANI MAGYARNÁL

444.HU
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2020.09.18.


- Európában mindenhol próbálják elkerülni a teljes lezárásokat, de ahol hasonló a járványhelyzet a magyarhoz, ott sokkal szigorúbban járnak el.

- Nagy-Britannia, Hollandia, Csehország és Ausztria is komoly korlátozásokat vezetett be pont azért, hogy ne kelljen leállítani az országot.

- Orbán szerint „a svédek még csak nem is védekeznek”, pedig az ő tavaszi stratégiájukhoz képest is lazának tűnik a mostani magyar járványkezelés.

- A kormány azt üzeni, ne a fertőzésszámra, hanem a halálozásokra figyeljünk. De a napokban ez is növekedésnek indult.

„Magyarországnak működnie kell” – így szól a kormányzati szlogen a koronavírus-járvány második hullámára, ami már most sokkal súlyosabbnak tűnik az elsőnél.

„Nem akarunk kijárási tilalmat, kijárási korlátozást, nem akarunk visszalépni a digitális oktatáshoz. Hanem azt akarjuk, hogy normális életkeretek lehessenek Magyarországon. Nem mondom, hogy minden ugyanúgy tud működni, mintha mi sem történt volna, de a dolgok működőképességét fenn lehet tartani” – mondta múlt héten Orbán Viktor, aki pénteken is arra kérte az embereket, tartsák be a távolságtartásra, a maszkviselésre és a kézmosásra vonatkozó szabályokat, de már nem az a feladat, hogy mindenki maradjon otthon.

Ez a megközelítés részben egybevág a többi európai országéval, ahol a vírus intenzív terjedése ellenére sem vezettek be a tavaszihoz hasonló kijárási tilalmakat, lezárásokat. Ilyen ötletek legfeljebb helyi szinten merülnek fel, például Madridban és környékén, ahol a tartományi vezetés egyelőre visszakozott.

De ez nem jelenti azt, hogy ne vezetnének be szigorú korlátozásokat. Sőt, ha összehasonlítjuk a mostani magyar intézkedéseket olyan országokéval, ahol hasonló szintű a járvány,

senki sem tűnik lazábbnak Magyarországnál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.