2020. szeptember 28., hétfő

„A LIBERALIZMUS SZELLEME MAGYARORSZÁGON MEGSZŰNT, ÉS NAPJA KÜLFÖLDÖN IS LEÁLDOZÓBAN VAN”: 100 ÉVE FOGADTÁK EL A NUMERUS CLAUSUST

HVG / ITTHON
Szerző: NAGY IVÁN LÁSZLÓ
2020.09.28.


A numerus clausus törvény, amellyel az egyetemekre felvehető "nemzetiségek és népfajok" arányát korlátozta, a magyar történelemben alapvetően fémjelzi a XX. századi magyar zsidóság üldözésének kezdetét. Megálmodójának beszédéből kiderült, a döntés sokkal többről szólt a felsőoktatásnál.


Haller István, a Teleki-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere által előterjesztett numerus clausus törvényt szinte pontosan száz éve, 1920. szeptember 26-án fogadta el a Nemzetgyűlés. A latinul zárt számot jelentő szabály értelmében 6 százalékban korlátozták az egyetemekre felvehető „nemzetiségek és népfajok” arányát. A törvény azért tekinthető az első állomásnak a XX. századi magyarországi zsidóság kirekesztésében, mert az egyetemi körökben az országos arányukhoz képest felülreprezentált vallási közösséget nemzetiségnek minősítették. A hivatalos elnevezés (A tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiára való beiratkozás szabályozásáról) külön nem említi a zsidóságot, a törvényhez köthető megszólalások azonban a középpontba helyezték a magyarországi izraelitákat.

A numerus claususra támogatói, burkoltan vagy nyíltan az ekkortájt Európa-szerte egyre gyakrabban emlegetett zsidókérdés megoldásaként tekintettek. A városiasodott, Magyarországon pedig kiemelkedő mértékben asszimilálódott közösség a XX. század elején fokozatosan teret nyert az értelmiségi pályákon - sokak értelmezése szerint a keresztények "kárára". Prohászka Ottokár püspök, a kor egyik legbefolyásosabb vallási és politikai szereplője például „faji önvédelemnek” nevezte a numerus clausust, kiemelve azt, hogy a határozat nem a zsidóság ellen, hanem a kereszténység érdekében szükséges. A későbbi miniszterelnök Gömbös Gyula pedig azt hangsúlyozta, hogy a zsidóság világszerte összeesküvéseket szervez és világuralomra tör, a numerus clausus pedig a magyar fajt hivatott megvédeni ettől a veszélytől. Érdekesség, hogy Haller István nem hozott fel nyíltan zsidó összeesküvés-elméleteket: szerinte mindössze azért érinti a zsidóságot a törvény, mert arányaiban ők foglalták el a legtöbb helyet az egyetemeken a magyarság elől, és nem azért, mert kifejezetten őket akarnák kizárni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.