2020. szeptember 23., szerda

MINDIG VAN VALAMI, MEGÁLLÁS NÉLKÜL VAN VALAMI, AMI MIATT KUSSBAN KELL LENNÜNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA / ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.09.23.


Amikor már én is úgy gondolom, nem fog ez menni. Egyszerűen statisztikailag sincs annyi önsorsrontó, elborult agyú hülye, amennyire minden szar, korrupt, vállalhatatlan kormánynak szüksége van a működéshez, a talpon maradáshoz, az uralkodáshoz. Mert nálunk már jó ideje uralkodásról lehet és kell beszélni. Akkor is, ha széplelkű honfitársaink szerint ez nem diktatúra, ne használjuk el ezt a szót, mert nem lesz majd mit mondanunk akkor, amikor majd tényleg, igaziból, marhára nagyon diktatúra lesz. De, ez már régóta az, sőt, már a módszerek is kezdenek változni. A franc tudja, meddig fog még romlani a helyzet, mielőtt javulni kezdene.

Már annyira eszelős és fékevesztett a rezsim, annyira tisztában vannak vele, hogy nem veszíthetnek, hogy teljesen bedobták a gyeplőt a lovak közé. Már nem is tesznek úgy, mintha, nem is próbálnak másnak látszani, mint amik. Talán abban lehetnénk különlegesek – ez nekünk mindig fontos volt, a magyaros nagyravágyás, a nemzeti büszkeség, mindegy, hogyan nevezzük -, hogy ezt a mocsokban fetrengő, legalja diktatúrát egy maffia hozta létre és működteti. De még ez sem lenne igaz, Észak-Koreában ugyanez van. Szóval nem, még ebben sem tudott semmi eredetit kitalálni a mi maffiánk. Ahogy semmi másban sem. A jelszavaik, a hatalmas kijelentéseik, a kidolgozott taktikájuk mind-mind lopott. Egyszerűen ehhez értenek, másra nem alkalmasak.

Na de legalább abban talán kimagaslanak a mocsadék tolvajok és gazemberek sorából, hogy borzasztóan, indokolatlanul, kurvára nagyképűek. A legsenkibb piti kis tolvajtól egészen a család fejéig mindenki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.