2020. szeptember 9., szerda

NEM ÁRULJA EL A KORMÁNY, MEKKORA VISSZAESÉS VÁR IDÉN MAGYARORSZÁGRA

PORTFOLIO
Szerző: BEKE KÁROLY
2020.09.09.


Hónapok óta nincs friss előrejelzése a kormánynak az idei gazdasági visszaesés mértékéről, miközben az elemzők szerint mára irreálisan optimista a 3 százalékos zsugorodásra vonatkozó becslés. Sőt, itt-ott a kormányzat képviselői is mondtak nagyobb visszaesést jelző számokat, de hivatalosan nincs új előrejelzésük.


A kormány még hisz abban, hogy ennyivel megúszhatjuk?

Hivatalosan a kormány továbbra is arra számít, hogy az idén 3 százalékkal eshet vissza a magyar gazdaság teljesítménye. Ez még a tavasszal kiadott konvergencia programban szerepelt, már akkor is kicsit optimistának számított, de nem volt kirívó.

AZÓTA KIDERÜLT, HOGY AZ ELSŐ FÉLÉVBEN 6,1%-KAL ESETT VISSZA A GAZDASÁG TELJESÍTMÉNYE, AMI EGYELŐRE INKÁBB A PESSZIMISTA JÓSLATOKAT TÁMASZTJA ALÁ.

Ma már nehéz a kormánynál optimistább előrejelzést találni, az MNB-t leszámítva (a jegybanki előrejelzésről később még lesz szó) talán csak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisban kiadott prognózisa hasonlítható hozzá, mely 3,1%-os zsugorodást jelez előre. Az Európai Bizottság viszont 7 százalékos visszaeséssel számol, míg az OECD a járvány második hullámától függően 8-10 százalékos GDP-zsugorodást valószínűsít Magyarországon.

A NEMZETKÖZI SZERVEZETEK MELLETT AZ ELEMZŐK IS REÁLISABBNAK TARTANAK EGY 5%-NÁL NAGYOBB GAZDASÁGI VISSZAESÉST, MINT A KORMÁNY VÁRAKOZÁSÁT
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.