2020. szeptember 10., csütörtök

NÉZEGESSE, ENNYIT KAPNAK A NYUGDÍJASOK! - KISZÁMOLTUK A JUTTATÁSOK ALAKULÁSÁT

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: Az Én Pénzem
2020.09.10.


Nyugdíjprémiumra biztosan nem, visszamenőleges nyugdíjemelésre viszont számíthatnak a nyugállományban levők. Kiszámoltuk, hogy a jelenlegi ismeretek alapján mikor mennyit hoz a postás, illetve mennyi írnak jóvá a nyugdíjasok bankszámláján. Talán senkit sem lep meg, hogy igazán most sem a kisnyugdíjasok dörzsölhetik majd a markukat
.

Az idén augusztusban a KSH által frissen közzétett adatok szerint a fogyasztói árak átlagosan majdnem 4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A nyugdíjasok által érzékelhető drágulás ennél magasabb, 4,3 százalékos lett. Az infláció az év első nyolc hónapjában 3,5 százalékra rúgott. A nyugdíjasok inflációs kosara alapján számított érték közel 4 százalék lett ugyanerre az időszakra.

A nyugdíjasok kosarában a rezsi és az élelmiszerek nagyobb, a ruházkodási és tartós fogyasztási cikkek kisebb súllyal szerepelnek (azokra tehát havonta arányában kevesebbet költenek az idősebbek). Az átlagok persze (mint ez a nyugdíjszámításainkból is jól érzékelhető) jókora eltéréseket takarhatnak, de a statisztikákban ezek óhatatlanul összemosódnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.