2020. szeptember 17., csütörtök

SEMJÉN STIKLIJEI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.09.17.


Úgy általában: Semjén ül hosszú méla lesben, és várja, hogy jőjenek a kereszténység ellenségei, akik, illetve amik (a tuggyukkik, összeesküvések, sorosok és rézfaszú baglyok) támadják a vérbő hívőket mindig is és egyfolytában. Neria maga a pokol a keresztények számára, mint tudjuk. Semjén ontológiailag keresztény vadász, akinek vannak stiklijei. Például helikopterről puffantja le más keresztények házi rénszarvasát, s ha ez szóba kerül, akkor vértanúnak képzeli magát, akit Gyurcsány épp az oroszlánok elé vet. Semjénhez képest Micimackó a tiszta ész bajnoka, és magunk közt szólván csinosabb is.

A KDNP frakciója Máriapócson zarándokolt a napokban, ahol is a párttagok nem Isten, hanem Semjén Zsolt felé fordultak figyelmükkel, szellemükkel, aki erkölcsi útmutatót tartott-adott nekik, egyben felhívva a figyelmet a mindenütt jelen lévő ellenségre is. Szónoklatában (prédikációjában) arra hívta fel Krisztusban testvéreit, ha egy kereszténydemokrata politikusnak vannak stiklijei, akkor az nemcsak a pártjának, de magának az evangelizációnak, az evangéliumnak, a kereszténységnek is árt. De nem tudjuk, mit ért stikli alatt a pártelnök, miniszterelnök-helyettes, ilyképp azt sem tudjuk, ő árt-e a pártjának.

Nekünk mindenképp. Apró kis stikli, hogy Semjén Zsolt, amikor a parlamentben tárgyalták a trafikmutyi 2.0 törvényt, Orbánnal együtt fölzabálták az esdeklő tüntetők csokiját, velük, kéréseikkel nem törődtek, a törvényt megszavazták, szabad utat adva a lopásnak. Ha mindezt szóvá teszi az ember, támadja a keresztényeket, mert Semjén a zarándoklaton megemlítette tettestársainak, “az, hogy valakit támadnak, nem azt jelenti, hogy valóban erkölcsi stiklijei vannak, hanem azt jelenti, hogy annyira hatékonyan képviseli a keresztény értékeket, hogy a kereszténység ellenségei ellenségnek tekintik, és ezért támadják.”

Megtudtuk egyébként, hogy a sajtó mindenféle kitalált dolgokkal molesztálja a szent életűeket. Ilyen volt az is, amikor pár éve hivatalosan a KDNP két politikusa Oroszországban járt, a delegáció azonban öt tagból állt: Semjén Zsolt, Semjénné Menus Erzsébet Gabriella, Harrach Péter, Harrach Péterné Nagy Csilla, Ujvári Sándor. A családi kirándulást közpénzből finanszírozták, amennyiben a konzul pénze, amit a „delegációnak” adott, közpénz. Az, csak elpárolgott efféle jellege. Nem tudjuk, ez stikli-e, vagy csak a kereszténygyilkosok szerint elítélendő cselekedet.

Illetve bizonytalan, hogy szintén a keresztények ellenségei tekintik ellenségnek Borkait és Kaletát, vagy csak a tetteiket ítélik el, azok is stiklik-e, vagy sem, ordenáré immoralitások vagy játszási csupán. Bűnösök-e ők akkor vagy ártatlan bárányok, akiket a kereszténygyűlölők pécéztek ki maguknak és találták ki a róluk szóló históriákat. Nem ártana megvizsgálni Isten előtti jóságukat akképp, ahogyan a Gyalog galoppban állapítódik meg a bűn boszorkány, fa, kacsa kontextusban, s hogy mi lebeg a vízen. Ekkor kiderülhet, hogy kitalált dolog-e a stikli vagy sem. Ilyen egyszerű az eljárás, ősrégi és megbízható...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.