2020. október 15., csütörtök

AZ ÚJ VEZETÉS LECSERÉLTE A ZÁRAKAT A TEREMBEN, AHOL AZ SZFE HALLGATÓI EDDIG A FÓRUMAIKAT TARTOTTÁK

444.HU
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2020.10.15.


Szarka Gábor kancellár
szerdán beszélt arról, hogy az internet lekapcsolásánál messzebb is kész elmenni, hogy felszámolja a hallgatói ellenállást a Színház- és Filmművészeti Egyetemem (SZFE). Másnap délelőtt a hallgatók már azt vették észre, hogy

a gondnokok elzárták előlük az Ódry Színpadot, azt a termet, ahol eddig a fórumaikat tartották. A bent tárolt holmijaikat pedig kipakolták.

A kulcsok az üzemeltetéshez kerültek, de hogy biztos ne tudjanak visszajutni, a zárakat is lecserélték. Az Ódry Színpadot korábban soha nem zárták, a hallgatók nem is tudtak róla, hogy van hozzá kulcs, így most ide nem tudnak visszamenni, pedig itt egyszerre akár 70-en is össze tudtak gyűlni úgy, hogy ne legyenek túl zsúfoltan.

Emellett az internetmegvonáson is szigorítottak: a Vas utcai épületben leszerelték a portról a hálózati kábelt, így ott már nem tudnak fellépni a hálózatra. A wifi a Szentkirályi utcai épületben továbbra sem elérhető, de ott legalább a vezetékes internet működik reggel 7-ől este 6-ig.

A hallgatók azt mondják, hogy az ilyen fegyelmező szándékú lépések ellenére nem adják fel a tiltakozást, például már vannak hősugárzóik arra az esetre, ha legközelebb a fűtést kapcsolnák ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.