2020. október 18., vasárnap

DRAGOMÁN GYÖRGY EGYPERCESE AZ SZFE ÜGYE KAPCSÁN

SZÍNHÁZ ONLINE
Szerző: DRAGOMÁN GYÖRGY
2020.10.17.


Az alábbiakban Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító sorait osztjuk meg, amelyeket közösségi oldalán publikált.

Az Elnöki Tanács honvédelmi ügyekért felelős különmegbízottja Dr. Segehsdy Aldár József Attila- díjas költőt és klasszika filológust nevezte ki a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokának, és bízta meg a dandár a modern hadászat dinamikusan változó követelményeinek megfelelő átszervezésével.

A szakmai kompetenciáját vitató kérdésekre Dr. Segehsdy válaszul elmondta, hogy igaz ugyan, hogy jómaga nem volt katona, viszont polgári szolgálatát Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Városi és Megyei Könyvtár honvédelmi gyűjteményének katalogizálásával töltötte, ugyan nem ért különösebben a hadászathoz, és nem is nagyon érdekli, viszont többször szervezett igen sikeres nemzetközi költészeti konferenciákat, ráadásul harmadéves korában a Szigeti veszedelem metafora-hálóját elemző OTDK dolgozatáért kiemelt dicséretben részesült, és amúgy is, általános jóindulattal közelít a hivatásos állományhoz, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy azonnali hatállyal kötelezővé teszi a verstanórákat, és a szabad ritmusgyakorlatokat, valamint azt is, hogy ezután szonett formában írják a napiparancsot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.