HA MÁR DARÁLNI SINCS MIT: MESEORSZÁG VALÓBAN MINDENKIÉ?

MÉRCE
Szerző: GREGOR ANIKÓ
2020.10.06.

...A Meseország mindenkié körüli viták nyomán többen, politikai aktivizmustól vagy egyszerűen a különféle kisebbségek és elnyomott csoportok iránti elkötelezettségtől hajtva azonnal megrendelték vagy megvásárolták a könyvet, amely így mára hiánycikk lett, és az eladási sikerlisták élére került. Ez nyilvánvalóan még inkább bosszanthatja a kötetet kritizálókat, ami derültséget és kárörvendést kelt a „rajongók” között: a negatív reklám is reklám; aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Közben különféle akciók szerveződtek a könyv mellett és válaszul a könyv ellen: ledarálás, petíciók, felolvasás, tüntetések. Toroczkai László, a Mi Hazánk pártelnöke a versengő áldozatiság korszellemére kiválóan ráérezve vette védelmébe a könyvet ledaráló párttársát, és a keresztény értékek önjelölt védelmezője, a nemzetközi CitizenGO hálózat egyik magyar vezetőjét, aki a könyv elleni petíciót elindította, és Dúró Dórához hasonlóan fenyegetéseket kapott. Toroczkai „A magyar anyák védelme” címmel szervezett tiltakozó akciót.

A kötet jó úton halad tehát afelé, hogy szimbólummá váljon, ahogyan az többek között a „gender” fogalmával vagy az isztambuli egyezménnyel történt: mindenki tudja, hogy mit gondolnak róla a támogatók és az ellenzők, és azt is tudja, ő maga hova tartozik ebben a mesterséges kétosztatú térben.

Az eddigi megszólalások egyelőre nem érintették azt a kérdést, hogy egyáltalán kik azok, akik ezt a vitát, amely az előzőek mellett egy könyvről és annak megjelenéséről, megvásárlásáról, gyerekeknek a könyvhöz való hozzáféréséről is szól, potenciálisan valóban a magukénak érezhetik abból a szempontból, hogy reális kérdésként merül fel az életükben a könyvhöz való hozzáférés.

Meg tudják-e venni, vagy van-e könyvtár a lakóhelyükön vagy az iskolában, ahol ki tudják kölcsönözni, és hogy egyáltalán jut-e idő az olvasásra, van-e olyan közeg, amelyben az olvasás, a kulturális javakhoz való hozzáférés lehetőség szerint akadálymentes és támogatott. Néhány friss kutatás segítségével szeretném kontextusba helyezni ezt a könyv- és értékvitát.

A sors különös fintora, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum (bizony, a Demeter Szilárd vezette PIM) és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete pár hete hozta nyilvánosságra a megrendelésük nyomán a TÁRKI által idén júliusban végzett felmérésének eredményeit, amelyet a hazai sajtó nagy része azzal a fő üzenettel publikált, hogy „csökkent a könyvet olvasók száma Magyarországon”.

Ezt egyéb információ hiányában könnyű úgy értelmezni, hogy következésképpen romlik a műveltség szintje, azaz hülyül el az ország. Innen már csak egyetlen lépés, hogy az ország és a közélet állapotáért a műveletlen és megvezethető szavazókat tegyük felelőssé.

Aki azonban belenézett ebbe a kutatási jelentésbe, valamint hozzáteszi a három évvel ezelőtt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FszEK) megbízásából készített, a 3-17 évesek olvasási és könyvvásárlási szokásairól szóló kutatás eredményeit, könnyen tudja árnyalni a fenti leegyszerűsítő megállapítást. Erre teszek most kísérletet.

A kutatásokból ugyanis kiderül, hogy a könyvekhez való hozzáférés – nem meglepő, de a kultúrharcos viták közepette könnyen háttérbe sorolható okokból – erősen függ az anyagi helyzettől.

A TÁRKI kutatásából az olvasható ki, hogy a lakosság több mint fele, 53 százaléka sosem olvas könyvet, körükben a második leggyakrabban említett indok az időhiány (33 százalék). A maradék 47 százalékot kitevő könyvolvasók harmada sosem vásárol könyvet...

ITT OLVASHATÓ