2020. október 9., péntek

MESEKÖNYVBŰNÖZÉS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.10.09.


Én nem tudom, hogy a csepeli önkormányzatnál megvan-e még az alaptörvény asztala, továbbá azt sem, Gulyás G. miniszter olvasta-e a gránitszilárdságút. Ha nem, rakok ide belőle dolgokat: „…Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja… A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést…”

Ehhez képest van az, ami tegnap óta van. Mégpedig, hogy a csepeli önkormányzat betiltotta óvodáiban a Meseország mindenkié című könyvet, Gulyás G. miniszter pedig arról ábrándozott, hogy felvetődhet a kiskorúak veszélyeztetése az óvodákban, ahol felolvasnak ebből a bűnnel teli műből. Gulyás G. miniszter azt is mondta, hogyha valóban meg lehet állapítani a bűncselekményt a mesekönyv óvodai olvasása miatt, akkor büntetőeljárás fog indulni a fenntartóval szemben. A csepeli önkormányzat jogot sért, Gulyás pedig fenyegetőzik.

Így kellett ennek lenni, hiszen a Dúró Dóra darálója pörformansz után maga a kedves vezető jelentette ki, hagyják békén a gyermekeinket, ez pedig az összes szervilis csinovnyiknak felhívás volt az óbégatásra, s mint kitetszik, cselekvésre is. Így, amikor az volna a sóhajtás, minek ezzel foglalkozni, mert ugyanis ez csak egy könyv, és vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, kénytelen vagyok azt mondani, nem igazán. Hiszen ebben benne van az egész nagybüdös élet, szabadságok és szolgaságok, hajnalok és éjfelek, Mari néni csirkeszárnya és a kisunokánk szétbombázott élete úgyszintén.

A törvény a Fidesznek annyi, akár a sóhajtás, és leginkább úgy és akkor tartják be, ha az az érdelükben áll, vagy hasznot hajt. Máskülönben a törvény, legyen az akár a mítoszi magasságokba emelt alapbigyó, semmit sem ér, illetve éppen annyit. A nemzeti alaptanterv ugyan nem törvény, de az oktatási, nevelési intézmények számára az, ebben pedig az foglaltatik, hogy a tananyagnak olyan alapvető értékeket kell közvetítenie, mint a megértés, az együttérzés, a törődés, a szabadság, az igazságosság, a méltányosság, a tolerancia és az önazonosság. – Konklúzió, szarunk rá...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.