2020. október 4., vasárnap

KÉNYSZERHELYZETBEN HIBÁZHATJA A LEGNAGYOBBAT AZ ORBÁN-KORMÁNY

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.10.02.


Úgy tűnik, a B tervet kell élesítenie az Orbán-kormánynak, miután kiderült, hogy a koronavírust nem lehet pusztán szájmaszkokkal és a biztonságos távolság betartásával térdre kényszeríteni. Miután csúcsokat döntöget a járvány idehaza, a kormánynak valamit lépnie kell, ami a gazdasági teljesítmény további romlását eredményezheti. Az Orbán-kormány pedig elkölthető pénz nélkül olyan, mint a kolibri csőr nélkül. A járvány kezelése úgy tűnik, a 2022-es választási kampány legfontosabb témája lesz.

Lehetett rá számítani, mégis megdöbbentő azt olvasni, hogy egy nap alatt több mint 1300 igazolt fertőzést regisztráltak Magyarországon. Az elvégzett tesztek és a pozitív eredmények aránya pedig meghaladja a 10 százalékot. Ezek az adatok előrevetítik, hogy rövidesen exponenciálisan nő majd a koronavírusban elhunytak száma is. A magyar egészségügyre hihetetlen nyomás nehezedik már most is, de az emelkedő számsorokat elnézve a neheze csak most jön. Mindezt már nem lehet puszta propagandával, az emberek megnyugtatására szolgáló kormányzati kampányokkal ellensúlyozni.

Mivel egyre több ország tér vissza az emberi érintkezéseket korlátozó intézkedésekhez, valószínűleg Orbán Viktornak sem marad más választása, mint elengedni a mostani, a svéd modellt részben másoló védekezési mechanizmust, amely egyszerre nyújt felszíni védelmet a vírus terjedése ellen, illetve engedi az oktatást és a munka világát a megszokott mederben folyni. Valószínűleg azonban nem lehet kordában tartani a járvány terjedését ezekkel az enyhe korlátozó intézkedésekkel, így a kormány kénytelen lesz megfontolni, hogy visszatérjen-e a tavaszi védekezési protokollhoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.