2020. október 10., szombat

KORMÁNYPÁRTI KAMPÁNYOLÁS BORSODBAN: AKKOR FOLYTATÓDNAK A FEJLESZTÉSEK, HA A FIDESZES JELÖLT NYER

MÉRCE
Szerző: PÓSFAI ORSI
2020.10.10.


Vasárnap Borsod 6-os számú egyéni országgyűlési körzetében időközi választást tartanak, mivel a térség 2018-ban megválasztott képviselője, Koncz Ferenc júliusban elhunyt. A Fidesz Koncz lányát, Koncz Zsófiát jelölte a posztra, vele szemben a jobbikos Bíró László és Tóth Ádám, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom jelöltje indul. Bírót a Jobbikon kívül öt ellenzéki párt támogatja, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum, az MSZP és a DK.

A kormány a választást megelőző hónapokban főleg arra fókuszált a kampányban, hogy Bíró korábban egyértelműen antiszemita és rasszista kijelentéseket tett, ennek ellenére az ellenzéki együttműködés pártjai a politikus facebookos bocsánatkérését követően továbbra sem láttak azzal problémát, hogy őt támogassák.

A kampányhajrában viszont emellett még egy üzenet is eluralkodott a kormánymédiában: hogy Koncz Zsófia győzelmétől függ, hogy folytatódnak-e majd a fejlesztések a térségben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.