2020. október 18., vasárnap

KURÁZSI

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2020.10.16.


Hiszen, ha az egészségügy szereplői és a tanarak, a szociális szféra dolgozói olyan tökösek lennének, mint a színművészetis fiatalok, Orbán holnap reggelre összecsinálná a lába szárát és levelet írna Ilham Alijevnek, segítségét kérve állandó letelepedése adminisztratív meggyorsításához.
Nem kellene sajnálni, az olajkútja, mellyel állítólag a baltás gyilkos hazatelepítését honorálták, megtermelné neki a lekvárt a vajaskenyérre, csak attól kellene tartania, hogy ha egyszer barátját is világgá zavarja hálás népe, akkor az utód majd kiadja Magyarországnak, oszt akkor annyit ülhet, mint a kitömött túzok...

Ne legyünk telhetetlenek, ez a tüntetés már önmagában is nagy eredmény, végképp lerántja a leplet a diktátorocska berendezkedéséről és szépen demonstrálja a magyar önkényuralmat, melyet nevezhetünk akár sunyi diktatúrának is.

Azt hiszem, brutális akcióktól nem kell most tartani, az egyetem a figyelem középpontjában áll és oktatói, hallgatói tudnak bánni a közönséggel, mely jelen esetben Magyarország állampolgárait jelenti.
Természetesen lesznek majd olyanok, akik vért szeretnének látni, leginkább a diákok vérét, de nekik nem lesz szerencséjük, vagy ha mégis, akkor azért a hatalom a saját vérével fog fizetni.
Merthogy a fiatalokkal nem érdemes szórakozni, ők ugyanis nem úgy érzékelik a veszélyeket, mint az idősebb korosztályok, nincs annyi vesztenivalójuk sem, hiszen a színészt, a művészt nem annyira az iskola teszi, mint amennyire a tehetség, és az itt tanulók túlnyomó többsége ennek bővében van.
Ellenfeleik meg hivatalnokok, bürokraták meg janicsárok, akik teszik amit tudnak, de az igazság mellett a kreativitás, a még romlatlan igazságérzet és a bátorság is a fiatal művészek, művészjelöltek mellett van.
De persze nem jó ez a feszült hangulat a országnak, még ha esetenként lehet is derülni a hatalom kicsinyes és idióta piszkálódásain, mint amilyen az internetszolgáltatás kikapcsolása, hiszen a diák csak a zsebébe nyúl és előveszi az okostelefonját, mely sokkal okosabb, annál, aki az internet lekapcsolását elrendelte...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.