2020. október 18., vasárnap

OLYAN KEVESET TESZTELÜNK, HOGY AZ MÁR TORZÍTJA A STATISZTIKÁT

TELEX
Szerző: BOLCSÓ DÁNIEL
2020.10.18.


A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik alappillére a fertőzések gyors felderítése, amihez nagyon sokat kell tesztelni. Magyarországon a járvány eleje óta folyamatos viták övezik a tesztelési gyakorlatot. Bár az első hullámhoz képest most darabszámra több tesztet végzünk, hatékonyságban még lenne hova fejlődni, ráadásul nagyjából el is értük a kapacitásaink felső határát. Időközben azonban akkorát fejlődtek a gyorstesztek, hogy már szóba jöhetnek valódi alternatívaként, vagy legalábbis a hagyományos tesztek kiegészítésére. A kormány tervezi is a gyorstesztek bevetését. Ugyanakkor a különféle gyorstesztek más-más elven működnek, és a pontosságuk is más. Magyarországon is ígéretes fejlesztések folynak. Önmagukban azonban a gyorsabb tesztek sem oldják meg a teszteléssel kapcsolatos problémáinkat.


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az október 8-i Kormányinfón azt mondta, amikor a magyarországi tesztelési gyakorlatról kérdezték, hogy a járvány második hullámában minden ország azt vizsgálja, hogyan lehetne átállni gyorstesztekre, és ez Magyarországra is igaz. Gulyás szerint az ezzel kapcsolatos tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, már néhány héten belül várható fejlemény.

Ebben a cikkben azt foglaljuk össze, hogy miért van egyáltalán szükség a gyorstesztekre, milyen típusai vannak, ezek hogyan működnek, mik az előnyeik és hátrányaik, melyik jöhet szóba a tesztelési kapacitások felpörgetésében, és melyik nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.