2020. október 11., vasárnap

ÖN DOLGOZNA A MINIMÁLBÉR FELÉÉRT? - KÖZMUNKÁSOK ÁLLAMILAG JOGFOSZTVA

MÉRCE
Szerző: GULYÁS FERENC
2020.10.11.


A szükség nagy úr, tudjuk. De amint az országban látható, gyakran a rendszeresen, tisztességesen dolgozó ember megélhetése is veszélyben van. Nem azért, mert nem tudja beosztani a fizetését, hanem mert egyszerűen nem lehet beosztani, csak úgy, hogy közben vállalja a nyomort, a nélkülözést. Feltehető a kérdés:

a közmunkásokra vonatkozó (bér)szabályozás az érintettek a munka világába való visszavezetését szolgálja – ahogy ez a hivatalos megnyilatkozásokban szokott elhangzani -, vagy esetleg másról is szó van?

Azok a munkanélküliek, akik végül az önkormányzatok által felkínált munkakörökben tudnak munkaviszonyt létesíteni mint közfoglalkoztatottak, erősen diszkriminált helyzetben vannak. A diszkriminációt éppen az állam hozta létre, méghozzá teljesen szándékosan, előre kitervelten. Ezen a helyzeten a miniszterelnök által beígért közmunkás-béremelés sem változtat érdemben.

Látszólag minden rendben van, csupán az történik, hogy az önkormányzatok – nagyon helyesen – munkahelyet biztosítanak az álláskeresők számára, de mindeközben súlyosan diszkriminálhatják, és diszkriminálják is őket. Ugyanis, amíg egy ugyanolyan munkakörben, a versenyszférában dolgozó minimálbére nettó 107 ezer forint, addig egy ugyanazt a munkát végző közfoglalkoztatott (közmunkás) kénytelen beérni havi 54 ezer forint nettóval, miközben a szakértők által kiszámított létminimum is bőven 100 ezer forint fölött van.

Mondhatnák erre, hogy na és, pl. a 28.500 forintos nyugdíjminimumból sem lehet megélni. Az ilyen és hasonló válaszok mind a pofátlan cinizmus megnyilvánulásai. Vagy talán a gondoskodó hatalom a valóságban realitás helyett csak látszat, fikció? Akkor ezt ki kell mondani minden képmutatás nélkül.

Ön elfogadná? Dolgozna a minimálbér feléért?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.