2020. október 19., hétfő

TÖBB TUCAT OPERATŐR LÉPETT KI A HSC-BŐL, KOLTAI LAJOS SZERINT, ROSSZUL REAGÁLNAK A KOLLÉGÁK

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2020.10.19.


Az SZFE rektorhelyettese olyan érdemet tulajdoníttat magának, amivel sosem rendelkezett. Erről Tarr Béla értesítette a közvéleményt, miután közölte: az Origoban megjelent fake-news ellenére, nem volt operatőre Novák a Werkmeister Harmóniák című filmjében. De nem csak ezért lépett ki több tucat operatőr a szakmai szervezetből
.

„Nem maradhatunk egy olyan szervezet tagjai, aminek elnökségi tagja részt vesz az SZFE autonómiájának törvénytelen felszámolásában./.../ Tekintettel arra, hogy Novák Emil, a Magyar Operatőrök Társaságának (HSC) elnökségi tagja elvállalta a Színház- és Filmművészeti Egyetem általános rektorhelyettesi posztját, és ezt sem az elnökség, sem az etikai bizottság nem találta aggályosnak, több operatőr kilép a szervezetből” – állt az elvi alapon tiltakozók közleményében, amely egyben a tüntető diákokkal és a leköszönt vezetéssel való szolidaritási nyilatkozatuk is.

A kormánymédia a filmszakmai botrányok miatt, igyekszik az SZFE rektorhelyettesét elismert művészként felfesteni, aminek csak még kínosabb botrány lett – ismét – a vége. Az Origoban megjelent cikk szerint, Novák Emil a baloldal céltáblája lett, pedig jelentős alkotások operatőre volt, mint például a nemzetközi sikereket arató, Tarr Béla rendezte Werkmeister Harmóniák című alkotásban. Erre maga a rendező, Tarr Béla reagált indulatos közleményben a hétvégén, amiben közölte: a film operatőre Medvigy Gábor volt, Novák mindössze három napig dolgozott vele, csupán egyetlen jelenetet jegyzett. Kikéri magának, hogy a filmjét felhasználják az SZFE elleni támadásra és Novák önigazolására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.