2020. október 11., vasárnap

VOLT ISKOLA, AHOL TÖMEGESEN MÉRTEK 32 FOKOS TESTHŐMÉRSÉKLETET

MAGYAR HANG
Szerző: R. KISS KORNÉLIA
2020.10.11.


A reggeli lázmérés bevezetése ellenére továbbra is aggasztják a járványügyi protokoll ellentmondásai a pedagógusokat és az iskolákat – így vélekedik a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a lapunk által megkérdezett iskolaigazgató is.


A szakszervezet javaslatai között már a szeptemberi iskolakezdés előtt is szerepelt, hogy reggelente legyen kötelező az iskolákban a lázmérés. A javaslatot végül október 1-jei kezdettel fogadta el a kormány, a lázmérőket a Népszava értesülése szerint nettó 600 millió forintért vásárolták, és folyamatban van 150 hőkapu beszerzése is.

– Sokan megkérdőjelezték a pedagógus kollégák közül a lázmérés szükségességét. Erre azt szoktuk mondani, hogy ha felesleges lenne, akkor a repülőtereken és a kórházakban sem lenne rá szükség – mondta a Magyar Hangnak Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. A szakszervezet csak néhány intézménytől kapott olyan jelzést, hogy kisebb torlódás alakult ki, és az sem jellemző, hogy sok tanulót szűrnének ki a lázmérés során, bár tudnak olyan intézményről, ahol az első napokban nyolc-tíz gyerek is lázasnak bizonyult. – Kiderült, hogy a szülőnek mindenképpen dolgoznia kellett, ezért betegen is elküldte a gyermeket iskolába – mondta Totyik. A Magyar Hangnak nyilatkozó három intézményvezető szerint a beléptetés folyamatossága a lázmérés mellett is biztosítható, mégpedig több bejáraton át. Egy budapesti általános iskola igazgatóhelyettese elmondta viszont, hogy sokszor 34 fokos testhőmérsékletet mérnek a gyerekeknél, vagyis aligha pontosak az eszközök.

Totyik Tamás problémának tartja, hogy a lázmérést végző munkatársakat nem mindenhol látták el utasításokkal. A mi tapasztalataink szerint volt, ahol tömegesen mértek 32 fokos testhőmérsékletet – mondta az alelnök...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.