2020. november 11., szerda

A FIÚKNAK FÜTYIJÜK VAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.11.11.


A kocsmák bezárnak, a kutyák viszont pisálhatnak este nyolc után is. Sőt, Orbán Viktor megtekintette a Kínából érkezett koronavírus-gyógyszereket, tehát nincs mitől félnünk. Minden megtekintődött, a világ összes nyüves kartondoboza, a rezsim kartondobozokkal mutogatja buzgalmát, ezekben vannak a lélegeztetőgépek, nemzeti konzultációk, kisnyulak. Ha a magyari ember meglát egy kartondobozt, akkor pavlovilag elárad benne a mérhetetlen nyugalom, érzi, hogy törődnek vele, mi több, olykor azt is, hogy azokból a dobozokból a nemzet szeretete árad feléje.

Ezek a dobozok födik el a sunyi szándékokat, amelyek vészhelyzetben mindig valahogyan erősebbek. A fideszista, ha vészhelyzetet szimatol, enyvedzeni kezd a keze, illetve késztetést érez mindenféle törvényjavaslatok benyújtására, amivel a világot a saját képére akarja formálni, tehát elcseszi. Mintha nem volna már amúgy is elég lehangoló. Varga igazságügyis is, alig kelt ki a vírusos ágyából, aktívabb, mit valaha, és egészen különös módon alaptörvénybe akarja foglaltatni az Ovizsaru igazságát, miszerint a fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk.

Úgy nagyjából ez a nívó, és szomorúan konstatálom, hogy igazam volt, amikor Dúró Dóra darálását nem ok nélkül valónak gondoltam, mert lám, egészen idáig vezetett, hogy Alaptörvényt módosítanak miatta. Egy brancs ezek tehát, közösen szíják el az életet belőlünk, hülyítik el gyermekeinket, mert ugyanis, nézzük, mi készül belekerülni a gránitszilárdságúba úgy Varga igazságügyisileg. Egyrészt, kies hazánknak biztosítania kell: „a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”. Nem látnék neki a mondat boncolgatásának, mert rossz végre jutnánk.

Másrészt pedig az államnak állampolgárain keresztül szintén óvni kell „a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”. Tehát Ovizsaru azzal az alaptörvényi szándékkal, hogy ott, az oviban ne lehessen fölolvasni a Meseország mindenkié című kötetből, mert az összeset nem tudja ledarálni Dórika. Elcseszett egy ország ez, de nem is emiatt elsősorban, hanem azért, hogy az az aljas szándék, ezen a böszmeségen csámcsogjon az ember, és ne jusson ereje az igazi galádságra, és mégis jut. Szar ügy Varga igazságügyisnek, akinek a fő gondja mégis a lopott vagyon biztonságba helyezése...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.