2020. november 29., vasárnap

A ROMAKÉRDÉS

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.11.29.


Mindig a felszínen van, és mindig konfliktusforrás benne minden, a fókuszok, a kommunikáció, a valós tények és a politikai szándék szerint tálalás, a közvélekedés és az emberi jogok kérdése.

Csak egy dolog nem körvonalazódik, az elmozdulás.

Pedig mi is azt szeretnénk, rendszerszintű változásokat generálni, no meg dolgozni, a terepen, ahol sokkal jobban értelmezhető minden, és ezeket a tapasztalatokat megpróbálni becsatornázni a rendszerekbe.

Mondjuk, az elején, mikor naivan belevágtam ebbe az egészbe, akkor nekem logikusnak tűnt a dolog, közel megyek ahhoz a problémához, amihez sokan nem mennek közel, értelmezek, tanulok, próbálkozok, hatásokat mérek, és ami eredményes, azt leírom, és majd ez érdekelni fogja azokat, akik ezt az egészet munkakörben próbálják, nem civilként, hanem az állami rendszeren belül, állásban, hivatásként dolgozva benne.

Az, hogy ez mekkora tévedés volt részemről, ma már biztosan látom. Egyrészt a rendszert nem érdeklik a civilek próbálkozásai, másrészt a probléma láttatásával inkább a gyanús ellenség szerepbe toltak, és ki kíváncsi ma arra, mit mond egy “libernyák”, egy “sorosbérenc”, “mazsihiszta”, hogy csak párat említsek a jelzőkből. Persze ez sem igaz teljesen…mert ez csak a politikai álláspont, a szakmai az más, ott megvannak a kapcsolódási pontok, szerencsére, mert az “alsóbb szinteken” a szakmaiságot (még) nem szorítja ki a politika. De az “alsóbb szintek” működése mindig a “felsőbb szintektől” függ, így aztán az Igazgyöngy státusza ma nagyon furcsa. Mondjuk úgy, hogy szakmailag jól állunk, de nem vagyunk rendszer-kompatibilisek.

Ezt itt le is zárom, hiszen nem erről írnék most, hanem arról, hogy szerintem miért nem mozdul a roma kérdés a megoldás felé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.