2020. november 12., csütörtök

AZ EMBERI JOGOK VÉDELME, A HATALOM ÉS A VÖRÖS POSZTÓ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2020.11.12.


A KDNP-s Vejkey Imre indítványa 2021. január 1-től megszüntetné az Egyenlő Bánásmód Hatóságot (EBH), helyette az ombudsman látná el a faji, nemi, és egyéb megkülönböztetés elleni jogvédelemmel kapcsolatos feladatokat. Dr. Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság első elnöke teljesen elfogadhatatlannak, és az országgyűlési biztosi jogállással összeegyeztethetetlennek tartja a képviselő által benyújtott módosítást. A beolvasztás hátterében szerinte az egész államot átható centralizációs törekvés is állhat, de lehet egyszerűbb oka is.


Mikor és milyen céllal jött létre az Egyenlő Bánásmód Hatóság?

– Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényt mintegy két éves szakmai, társadalmi vitát követően, 2003. decemberében fogadta el az Országgyűlés, s januárban már hatályba is lépett. Hasonló alapossággal elvégzett előzetes törvényegyeztetésre talán a '90-es évek elején, a Munka Törvénykönyve és a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó törvények kapcsán emlékszem. Az idő sürgette végül az Országgyűlés elé terjesztést, hiszen uniós csatlakozásunk előtt meg kellett teremteni jogrendszerünknek a vonatkozó irányelvekkel történő megfeleltetését. A törvény előkészítői azonban jóval túlterjeszkedtek a követelményeken, és igen széles körben kívánták biztosítani a diszkrimináció elleni fellépést. Nevezetesen 19 olyan tulajdonságot jelöl meg a törvény, amelyek alapján tilos a hátrányos megkülönböztetés és az egyenlő bánásmód betartására kötelezettek köre is rendkívül széles, kiterjed az állami, az önkormányzati szervezeteken kívül, a privát szférára is. Tehát a törvény célja, hogy minél szélesebb körben, hátrányos helyzetű, diszkriminációnak kitett ember számára biztosítsa a jogérvényesítést. Egyetlen dologban nem tudtak megállapodni a törvényalkotók, hogy milyen szervezet lássa el ezt a feladatot. Csak annyit rögzítettek, hogy központi közigazgatási szerv, ennek eldöntésére a kormányt hatalmazta fel a törvény. Egy évig úgy volt hatályban a törvény, hogy kikényszerítése csak a bíróságoknál volt lehetséges, míg a Gyurcsány kormány 2004 év végén döntött arról, hogy fel kell állítani az Egyenlő Bánásmód Hatóságot és mellette az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testületet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.