2020. november 26., csütörtök

FELÚJÍTANA ÁLLAMI PÉNZBŐL? ITT VANNAK A PONTOS RÉSZLETEK - MEGJELENT A VÁRVA VÁRT KORMÁNYRENDELET

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2020.11.26.


Készülhetnek a lakásfelújításra, akik jövőre állami támogatást is igénybe vennének hozzá. Megjelent végre a kormányrendelet a részletekről, így már pontosan kalkulálható, mire kapható az 50 százalékos, legfeljebb 3 millió forintos állami ajándék.


Már a vállalkozók is rástartoltak a lakásfelújításhoz igényelhető, legfeljebb 3 millió forintos állami támogatásra. Olvasónk már a kormányrendelet megjelenését követő órában kapott tájékoztató e-mailt egy vállalkozótól, akitől korábban napelemes rendszer telepítésére kért ajánlatot. A 2021 januárjától élő lehetőséggel így már most pontosan lehet számolni. Mutatjuk a részleteket. (A kormányrendeletet honlapunkról itt letöltheti.)

Mi ez a támogatás?

Legfeljebb 3 millió forintos, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást lehet igénybe venni otthonfelújításra. Összege a számlával igazolt felújítási költségek 50 százaléka lehet, vagyis legalább 6 millió forintos felújításnál tudja valaki maximálisan kihasználni. Ez azonban nem kötelező, vagyis ha valaki kevesebbet költ, annak az 50 százalékát igényelheti.

A támogatás összegének fele lehet anyagköltség és a fele vállalkozói díj, vagyis legalább 3 milliós anyagköltségről és 3 milliós vállalkozói díjról szóló számlával lehet a maximálist felvenni.

Ezzel a lehetőséggel egy család csak egyszer élhet. De akkor sem kell a támogatást visszafizetniük, ha a lakást (házat) eladják. Aki viszont megvette, ha jogosult rá és még nem élt vele, újra igényelheti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.