2020. november 2., hétfő

JÓZSEFVÁROSI KÉPVISELŐ, ROMA EMBERI JOGI AKTIVISTA VOLT A 28 ÉVES FÉRFI, AKI MEGHALT KORONAVÍRUSBAN

24.HU
Szerző: 24.hu
2020.11.02.


28 éves korában koronavírus következtében elhunyt a közismert roma folklórzenész, emberi jogi aktivista és VIII. kerületi önkormányzati képviselő, Balogh Lajos Paci – adta hírül a Roma Sajtóközpont, emlékeztetve arra, hogy a tavaly októberben az ellenzéki pártok színeiben képviselővé választott férfi néhány nappal ezelőtt a Facebook-oldalán osztotta meg a követőivel, hogy kórházba került Covid-fertőzéssel.

Később arról szóltak a hírek, hogy állapota súlyosbodott, lélegeztetőgépre került. A fiatalember halálát a rokonai erősítették meg a Roma Sajtóközpontnak, érdeklődésünkre pedig a józsefvárosi önkormányzat is megerősítette a halálhírt.

A kormányzati honlapon nem szerepel alapbetegség a 28 éves férfi elhunyt mellett, hanem csak annyi olvasható, hogy „adat feltöltés alatt”.

Pikó András, a VIII. kerület ugyancsak ellenzéki polgármesterét is kórházban kezelik koronavírus-fertőzés miatt.

Balogh Lajostól Pikó András és Karácsony Gergely főpolgármester is a Facebook-oldalán búcsúzott.

Alig hiszem el, alig találom a szavakat a megrendültségtől. 28 évesen vitte el a vírus ezt a nagyszerű fiatalembert, a…

Közzétette: Karácsony Gergely2020. november 2., hétfő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.