2020. november 28., szombat

LÉGY FEGYELMEZETT!

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.11.28.


Azt mondja Kásler sámán, hogy a kormány járványügyileg mindent a megfelelő időben, és mindent a lehető legjobban tett, egyenesen nem tudott hibázni. Mint ahogyan most is képtelen erre. Hogy a vírus letarolta az országot, annak kizárólagos oka, hogy az érettünk hozott intézkedéseket nem tartjuk be, mert fegyelmezetlenkedünk erősen. Mit mondjunk, nem vagyunk képzett utcai harcosok, ökleinket vigyorogva nem meresztjük magunk elé majomként pózolva, és olykor elfutunk a kutyánk után messzi vidékekre, majdnem a sarokig is. Fegyelmezetlenségünk határtalan. Nem imádkozunk illőn és kellő gyakorisággal, illetve a tízparancsolatot sem követjük minden alkalommal.

Fénylő, egyetlen csillagunk és bandája sem, de őket szereti a meg-, és lefizetett Úr, minket azonban nem annyira. Mi velük szemben halandók vagyunk, és csak lobog bennünk a lét türelme. Kásler sámán ezen túl meg is rótt minket, hogy fegyelmezetlenségünkkel túlterheljük a kórházi rendszert, amely amúgy a tábornokok parancsnoksága alatt tökéletesen működik. Minden baj okai mi vagyunk magunk tehát. Csürhe vagyunk, panelprolik, libernyákok, nyuggerek, akik ész nélkül kóvályognak a világban, pedig pofát befogva lapíthatnánk a sarokban. Ezt sugallja a koszos körmű, akinek ezen a ponton mondanánk oly cifrát, hogy Bayer Zsóti is elirigyelné, és sírva kérné a szószedetet.

Főneveket, igéket, jelzőket, amelyeket az EMMI, amelynek Kásler a főnöke, betiltott, sőt, még cifrábbakat is, olyanokat, amelyek a lét legmélyebb üregeiből szakadnak elő teljes erővel. Ezen a ponton és immár hosszú évek után tesszük föl a kérdést, pedig rég kellet volna, ki ez a Kásler és mit akar az okkultizmuson túl. És aztán rájövünk. Ő a Fidesz, így egyben romlásunk pont alkalmas szereplője, akinek éppen itt és éppen most kellett eljönnie, sehol máshol ebben a formában meg nem születhetett volna. S ebben benne van Spengler bűvös kultúrköre meg a kvantumfizika szuperdeterminációja ugyanúgy. Valamint Orbán Viktor természetesen, aki gondoskodott arról, hogy az udvartartása nívója meredeken zuhanjon.

Minden új eszméjéhez új alakok jöttek. Amikor a liberalizmust odahagyta, a kemény magon kívül az összes kollégista elmenekült, és máris prezentálta nekünk a mókás Torgyán doktort, aztán innentől fogva megállás nem volt. Egyre elvakultabbak, egyre idiótábbak kerültek be a belső körökbe, s itt emlékezzünk meg Kósa Lajosról csöndesen. Végül a kognitív képességek már nem játszottak, maradt a tiszta hit, és az ebből fakadó kérlelhetetlen zupás őrmester tempó, mint Varga dekázó meg Kovács levelező. És ugyanígy megjelentek bizonytalan tudatú alakok, akik közül is kiemelkedik az okkultista Kásler a házi oltárával, a tízparancsolattal gyógyítással, s most ezzel, hogy minden bajok oka mi vagyunk. Ki is lehetne más...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.