2020. november 20., péntek

MÉSZÁROSÉKÉ AZ ORSZÁG, MAGUKNAK ÉPÍTIK - HVG TOP 500 LISTA A NYERESÉGREKORDEREKRŐL

HVG360
Szerző: HVG
2020.11.20.


Magyarország jobban teljesít, népünk bölcs vezére legalábbis évről évre nagyobb sikereket ér el a nemzeti burzsoázia megteremtésében. Már persze ha azokat tekintjük nemzetinek, akik ilyen-olyan okokból bejáratosak a kormányfőhöz.

A 2019-ben a legnagyobb nyereséget elért 500 magyarországi cég között már több mint negyven olyat találunk, amelynek tulajdonosa a NER valamelyik emblematikus figurája. Évről évre, toplistáról toplistára többet. Ez is egyfajta országépítés, amint arra az egykori rákosista jelszót parafrazeálva a címben utaltunk.

A legeminensebb építőtanonc természetesen a kormányfő gyerekkori pajtása, a Simicska Lajos korábbi főoligarcha 2015-ös kegyvesztetté válásakor fölemelkedett Mészáros Lőrinc. Neki 13 érdekeltsége tűnik föl az 500 nyereségrekorder sorában, igaz, nem mindnek ő az egyetlen tulajdonosa. Cégbirodalmának egyik zászlóshajója, az Opus Global például tőzsdei cég, papírjainak 26,6 százalékát bárki adhatja-veheti, Mészáros és – éppen válófélben lévő – felesége közvetlen és közvetett befolyása azonban 70 százalék körül van. Ám az Opus nevét hiába keresnénk a rangsorban, a 2019-es évet ugyanis a felcsúti milliárdos Beatrix lánya által elnökölt holdingcég durva, 34 milliárd forintos veszteséggel zárta; beszámolója szerint ebből 29 milliárd a Mátrai Erőművel együtt idén márciusban az állami MVM-re rásózott energetikai üzletág sara...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.