2020. november 4., szerda

NINCS ÁTÜTŐ DEMOKRATA GYŐZELEM, DE NEM VALÓSZÍNŰ, HOGY TRUMP MARAD A FEHÉR HÁZBAN

G7.HU
Szerző: KASNYIK MÁRTON
2020.11.04.


Az amerikai elnökválasztásnak nincs világos győztese a szavazás estéjén, de az már biztos, hogy senki nem lehet igazán boldog. Joe Biden és a demokraták azért lehetnek szomorúak, mert nagy eséllyel elmarad az átütő győzelem, ami szükséges lenne azokhoz a reformokhoz, amiket a választóiknak ígértek. A közvélemény-kutatók – egyelőre úgy tűnik – megint tévedhettek, a demokraták 2-3 százalékkal gyengébben teljesítettek, mint arra a felmérések átlaga alapján számítani lehetett.

Donald Trump táborának pedig az fájhat, hogy az elnök valószínűleg csatlakozik Jimmy Carterhez és idősebb George Bush-hoz, és egy elnöki ciklus után távozik a Fehér Házból.

A részeredmények szerint nagyon kevés esélye van arra Trumpnak, hogy ne veszítse el a választásokat.

Igaz, ez nem tántorította el az elnököt attól, hogy győzelemről és elcsalt választásokról beszéljen, amint arra számítani lehetett.

Az eredmény azért csúszik, mert a járvány miatt változott az amerikai választások lebonyolítása, és több kulcsfontosságú államban másnapra csúszik a levélszavazatok számlálása. Ilyen például Michigan és Pennsylvania, amelyek nagy eséllyel el fogják dönteni a választást. A járvány másik következménye, hogy az egyes államok látszólag véletlenszerűen jelentették a különböző térségek szavazatait és a különböző típusú szavazatokat, ami miatt sokszor változott, hogy éppen ki áll látszólag jobban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.