2020. november 20., péntek

NYÍLT LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK: AZ UNIÓBAN MARADUNK!

HÍRKLIKK
Szerző: HírKlikk
2020.11.20.


„A magyar polgárok túlnyomó többsége nevében felszólítjuk a kormányt, hogy az unióval való örökös hadakozás helyett, tegyen eleget a magyarok kívánságának, és ne veszélyeztesse az ország uniós tagságát” – szögezi le a neves jogászok által Orbán Viktornak címzett nyílt levél, amely annak nyomán született, hogy a magyar kormány az Európai Unió következő hét éves költségvetése és az újjáépítési alap vétójával fenyegetőzik. Magyar György ügyvéd, Kaltenbach Jenő volt ombudsman, Majtényi László volt ombudsman, Fleck Zoltán egyetemi tanár és Lattmann Tamás nemzetközi jogász jegyzi a dokumentumot – mint írják – „az európai magyarok érdekében”.


A Covid-19 miatti tömeges megbetegedést okozó humán járvány miatti védekezés érdekében kihirdetett veszélyhelyzet körülményei között – az elfogadott korlátozó intézkedések értelmében – az állampolgároknak jelenleg tömegrendezvényeken nincs lehetőségük kinyilvánítani az álláspontjukat – emlékeztet a levél. Mivel olyan fontos kérdésről van szó, amely az ország minden jelenlegi és még meg sem született lakosának sorsát alapvetően érinti, ezért az állampolgárok közösségének határozott és nyomatékos üzenetet kell küldenie a kormánynak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.