2020. november 28., szombat

SZÁMTALAN MÓDJA VAN ANNAK, HOGY EGY KORMÁNY A SAJÁT POLGÁRAI ELLEN FORDULJON

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.11.28.


Sokféle módja van annak, hogy a kormány a saját polgárait megbüntesse azért, mert a kormány velejéig korrupt, erkölcsileg a bányászbéka segge alatti tartományba küzdötte le magát tíz év alatt, és ebbéli egyenes vonalú egyenletes mozgásán nem is áll szándékában változtatni. Mivel a hazaárulózás annyira nem áll rá sem a számra, sem a billentyűzetemre, mint Kövér Lászlónak, úgy is fogalmazhatok, hogy számtalan módja van annak, hogy a kormány a saját polgárai ellen forduljon.

Ennek legaktuálisabb bizonyítékát mások is, meg én is felvázoltam éppen ma reggel, amikor arról írtam: a jogállamiság elleni küzdelem oltárán az Orbán-kormány egy rakás vissza nem térítendő uniós támogatástól készül megfosztani az országot, miközben a népnek azt próbálja beadagolni, hogy Magyarország semmit nem veszít, ha az Európai Unió helyreállítási alapjának jogállamisági mechanizmushoz kötött igénybe vétele helyett saját, külön bejáratú kölcsönöket vesz fel. Ez helyből is, nekifutásból is hazugság: míg az előbbi nem, addig az utóbbi növeli az államadósságot.

Ennek a kreatív nép ellen fordulásnak a meghosszabbítása az, amikor a teljesen kiürített, lenullázott, felélt gazdaságvédelmi alapból szórják a pénzt a szélrózsa és a fideszes érdekek minden irányába. A legfrissebb pénteki szétszórás 159 milliárd forintról rendelkezik. Attól, hogy ez kevesebb, mint Orbán Viktor Mészáros Lőrinc nevén futó vagyona, attól még rengeteg pénzről van szó. Különösen, mert miután ez a bizonyos gazdaságvédelmi alap üresebb már nem is lehetne, ebből az következik, hogy minden egyes kormányhatározattal, amivel csilliárdokat szórnak szanaszét, az idei államháztartási hiányt, illetve az államadósságot növelik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.